Sokkoló: Covid-áldozatok tömegsírjára bukkantak, korrupciót gyanítanak

by T Gergely
Sokkoló: Covid-áldozatok tömegsírjára bukkantak, korrupciót gyanítanak

Tömegsírt találtak a romániai Slatina temetőjében

Emberi csontokra és több tucat holttestre bukkantak a romániai Slatina egyik temetőjében, egy tömegsírban. A maradványok olyan speciális zsákokban voltak elhelyezve, amilyeneket a Covid-járvány idején használtak az áldozatok temetésénél – számolt be a News.ro nyomán az Economx.

A város polgármestere, Mario de Mezzo elmondta, hogy a maradványokra az egyik kripta felújítása során bukkantak rá. A holttesteket tartalmazó zsákokon a temetés dátuma is szerepel.

A polgármester szerint elképzelhető, hogy a maradványokat korábbi sírokból emelték ki, majd egy közös sírba helyezték, a felszabadult sírhelyeket pedig a temető vezetése újra értékesítette. Úgy véli, hogy a korrupciós ügy gyökerei sokkal mélyebbek lehetnek, mint amilyennek első pillantásra tűnik, és feltételezései szerint akár több hasonló tömegsír is létezhet.

Mario de Mezzo szerint a feltételezett visszaéléseket az a cég követhette el, amely az elmúlt 16 évben koncesszióban működtette a slatinai temetőt. A hatóságok a sokasodó panaszok ellenére állítólag szemet hunytak a történtek felett, már csak azért is, mert az előző polgármester apja volt a temetőigazgató ügyvédje.

2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kezdetén a román hatóságok külön temetkezési protokollt vezettek be a Covid-19-ben elhunytak számára. Ennek értelmében a holttesteket két légmentesen záródó zsákba kellett helyezni és fertőtleníteni, tilos volt a balzsamozásuk, illetve az otthonukba szállításuk virrasztás és búcsúztatás céljából.

A koronavírus-járvány hivatalosan 2020 márciusában kezdődött, és az Egészségügyi Világszervezet 2023. május 5-én jelentette be, hogy véget ért a világjárvány. A pandémia idején mintegy 6,9 millió halálesetet regisztráltak hivatalosan, a WHO szerint azonban a tényleges áldozatok száma akár a 20 milliót is elérhette.

A koronavírus azonban nem tűnt el: Oroszországban az egészségügyi hatóságok az elmúlt héten több mint 60 ezer új beteget azonosítottak, ami 33 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest. Thaiföldön is új hullámról érkeztek jelentések: a helyi járványügyi hivatal adatai szerint az év elejétől szeptember 15-ig 135 700 Covid-19 megbetegedést regisztráltak, ebből mintegy 65 ezer augusztus 9. és szeptember 8. között történt.

Az őszi járványszezon beköszöntével itthon is megemelkedett a koronavírus örökítőanyagának szintje a fővárosi szennyvízben: míg az előző héten Budapesten még csak az egyik szennyvízgyűjtőben volt magasabb a szint, most már mindháromban megjelent.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz