Kezd sóssá válni a Balaton, a szakemberek aggódnak

by T Gergely
Kezd sóssá válni a Balaton, a szakemberek aggódnak

Kezd sóssá válni a Balaton: aggódnak a szakemberek

A Balaton vízmérlege aggasztó képet mutat, miközben a tó természetes part menti zónái folyamatosan szűkülnek – hívta fel a figyelmet a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója egy sajtóbeszélgetésen. Vasas Gábor a vízszint kapcsán elmondta, hogy a jelenlegi állás kifejezetten alacsony, ugyanakkor a tó történetében ez nem példa nélküli, hiszen a rekordalacsony, 2003-as szintet még nem érte el a vízállás.

A szakember szerint az a valóban aggasztó, hogy a vízháztartás mérése óta, 2000-től kezdődően már mintegy tíz olyan év volt, amikor a tó vízmérlege negatív tartományba került. Vasas Gábor cáfolta azt a véleményt, miszerint a vizet a Sió-csatornán keresztül engednék le; mint fogalmazott, a Sión keresztül csak a vízmérleg szempontjából minimális, elhanyagolható mennyiséget eresztenek le. Hangsúlyozta: korábban is voltak már alacsony vízszintek a tónál, de a mostanihoz hasonlóan tartós, negatív vízmérlegű időszakra még nem volt példa.

A főigazgató kiemelte: a Balaton egy rendkívül sérülékeny, sekély, átlagosan mindössze 3-3,5 méter mély tó, amelynek vízszintjét és vízháztartását alapvetően a magyarországi vízgyűjtő területre hulló csapadék határozza meg. Magyarországon a száraz, aszályos területek terjeszkedése pedig már a Balaton vízgyűjtőjét is elérte.

Rámutatott, hogy a szakembereknek most számos akut kihívással kell szembenézniük, mint a vízszint ingadozása, az emelkedő sótartalom, a potenciálisan mérgező algavirágzások kockázata, az invazív növény- és állatfajok térnyerése, valamint a különböző emberi tényezők káros hatásai. Az év első hőhulláma drasztikusan, a teljes, 3-4 méteres mélységig közel 30 fokosra melegítette fel a tó vizét. A magas hőmérséklet és az erős párolgás miatt megindult a víz töményedése, vagyis a sósodás folyamata: a Balaton az édesvízi tartományból kezd átlépni a félsós tartományba.

A vízminőség és az alacsony vízszint összefüggéseiről szólva elmondta: a közhiedelemmel ellentétben az alacsony vízállás a Balaton esetében nem feltétlenül jelent rosszabb vízminőséget, és alapvetően az algásodásnak sem kedvez. Idén a tó kiváló vízminőséggel indította a tavaszt és a kora nyarat, azonban a nyári hőkupola hatására a fenéküledékből felszabaduló belső tápanyagterhelés miatt erőteljes algásodás indult meg. A korábbi évtizedekre jellemző katasztrofális algavirágzás ugyanakkor idén végül nem következett be.

Kitért arra is, hogy a tápanyagok mobilizálódása miatt idén intenzív árvaszúnyog-rajzások indultak meg, ami azonban egyfajta természetes tisztulási lehetőséget is jelent, hiszen a kirepülő rovarok jelentős biomasszát és ezzel tápanyagot vonnak ki a tóból. Úgy látják, hogy ez egy időre velünk is maradhat.

A főigazgató szerint a Balaton alakja és vízgyűjtője az idők során nem változott, a partvonal és a vizes élőhelyek állapota viszont drasztikusan átalakult. Rendkívül kritikus a partvonal helyzete. A lebetonozott, beépített part menti sávok ökológiailag „hatalmas sivatagnak” tekinthetők, miközben az élővilág jelentős része éppen a természetes part menti zónákban élne.

A természetes szűrőként és szaporodóhelyként működő nádasokból mára csupán mintegy 11-12 négyzetkilométernyi egybefüggő terület maradt meg, holott ezek a mikrobiológiai rendszerek kulcsfontosságúak lennének a víz tisztulásához és a környezeti változásokkal szembeni ellenállóképességhez.

A beépítések és a jogszabályi háttér kapcsán Vasas Gábor döbbenetesnek nevezte az elmúlt tíz év folyamatait, és kijelentette: a Balaton már nagyon messze van a természetes állapottól. Közölte: az önkormányzatok és a hatóságok az engedélyeztetési eljárások során nem kérik ki a kutatóintézet véleményét, a beruházásokba nincs beleszólásuk. Véleménye szerint a part menti sáv beépíthetetlenségének szentnek és sérthetetlennek kellene lennie, vagy nyílt engedélyezési eljárásokhoz kellene kötni. Hozzátette: bár az Alaptörvény szerint a természeti értékeket óvni kell, és a jogászok szerint a szabályozás elvben adott lenne a megvédésükre, az ombudsman jelzései ellenére ezeknek a passzusoknak a gyakorlati érvényesítése a legnehezebb, a szereplők pedig gyakran egymásra mutogatnak.

A hiányzó víz pótlására elméletileg felmerülhet a Dráva, a Mura vagy a Duna vizének odavezetése, de az idén ezek a folyók még drasztikusabb vízhiánnyal küzdöttek, mint a Balaton. Vasas Gábor szerint az időszakos vízpótlás teoretikusan elképzelhető, de a vízszintingadozást ezzel sem lehet elkerülni. A trendek alapján az ingadozás velünk marad, és az alkalmazkodás elég kemény kihívást jelent – hangsúlyozta.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz