Fokozódó tiltakozások Franciaországban: kedden csúcspontját érheti a diákmegmozdulás
A francia középiskolások tüntetései miatt október 5-én, hétfőn még mindig több mint 400 intézmény maradt zárva Franciaországban a mintegy 3700 középiskola közül. A helyzet továbbra is feszült, noha a megmozdulások intenzitása némiképp csökkent.
A hatóságok az elmúlt héten több mint ötezer személyt állítottak elő, zömében 18 év alatti fiatalokat. Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója elmondta, hogy mivel a többség nem szerepel bűnügyi nyilvántartásban, szinte automatikusan elengedik őket az ügyet vizsgáló bírók.
A szakértő hozzátette, hogy a károk már most is több tíz millió euróra rúgnak: 28 intézmény súlyosan megrongálódott, és a tüntetéseknek még koránt sincs vége. A francia kormány a legrosszabbra készül: október 6-án, kedden általános, országos megmozdulást, az úgynevezett harmadik fázis beindítását tervezik a diákszervezetek.
A Franciaországban különösen jól szervezett baloldali szakszervezetek, köztük a CGT bejelentette, hogy támogatni fogja a diákokat. A Jean-Luc Mélenchon nevével fémjelzett Lázadó Franciaország szintén a diákok mellett áll, és fel is vonul. A Szocialista Párt és a Kommunista Párt is támogatásáról biztosította a tüntetést. A mezőgazdasági szakszervezet gazdái traktorjaikkal kívánják támogatni a felvonulókat.
A szakértő szerint kérdés, hogy az egyetemisták mennyire kapcsolódnak be a keddi tüntetésekbe. A felvonulás a párizsi Place de la République-ről indul október 6-án 14 órakor, Lyonban és Bordeaux-ban azonban már délelőtt megkezdődik.
Fejérdy Gergely figyelmeztetett: „Nagyon félő, hogy erőszakos cselekedetekre kell számítani, mert számtalan anarchista, zavargást szító személy is könnyedén a felvonulók közé kerülhet, amint erre már több jel mutatott a múlt héten is.” Hozzátette, hogy a francia kormány felgyorsította a rendbontók felelősségét tárgyaló új törvénytervezet elfogadtatását, amivel szeretnék elérni, hogy lehetőség szerint a kárt okozó terhelje a helyrehozás költségét. Ez jelentős nemtetszést váltott ki, főleg baloldali politikai körökben.
A kormány másrészt próbál válaszokat adni a követelésekre is, amelyeknek jelentős része teljesen legitim még a kormányt támogató centrista politikusok szerint is, de valószínűleg a mozgalmat csak az őszi szünet fékezheti meg. Az október 6-i tüntetésen résztvevők egy része már nem is a középiskolai kérdések, hanem további problémák, a magas üzemanyagárak ellen is felszólalhat.
A tüntetéseket felhasználva a középiskolások és az iskolarendszer kérdését egyre nyilvánvalóbban a 2027-es elnökválasztások jelöltjei is megpróbálják felhasználni, leginkább a kormány politikáját kárhoztatva. A szakértő szerint nagy kérdés, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő Franciaország, ahol éppen a jövő évi költségvetés előkészítése zajlik, miként tud javítani a középiskolások helyzetén. Az is kérdés, hogy a zavargásoknak milyen politikai hozadéka lesz az elnökválasztási kampánylázban élő Franciaországban.