Ruszin-Szendi Romulusz szerint nem tagállami hiba áll a NATO létszámadatainak átírása mögött
Jelentős visszamenőleges korrekciót hajtott végre a NATO a tagállamok katonai létszámadataiban – derül ki a szervezet 2025-ben és 2026-ban közzétett jelentéseinek összevetéséből. A két adatsor alapján az európai és kanadai összlétszámból papíron több mint 120 ezer katona tűnt el.
Az ügy előzménye, hogy Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője rákérdezett Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszternél, miért közölt a Magyar Honvédség téves létszámadatokat a NATO-val. A miniszter válaszában kifejtette: a NATO által 2025-ben és 2026-ban publikált jelentések vizsgálata azt mutatja, hogy nem csupán Magyarország, hanem szinte valamennyi tagállam – köztük Albánia, Belgium, Kanada, Csehország, Horvátország, Észtország, Finnország, Görögország, Olaszország, Hollandia és Lengyelország – esetében jelentős létszámkorrekcióra került sor, túlnyomó többségében negatív irányban.
A magyar adatok is módosultak
A NATO 2025-ben közzétett jelentésében Magyarország katonai létszáma 2023-ban 20,1 ezer fő volt. A 2026-ban közzétett jelentésben ugyanez a 2023-as adat már mindössze 17,6 ezer főt mutat. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon év létszámadata 2500 fővel lett alacsonyabb a korábbi hivatalos jelentésben szereplőnél. Az új adatsor alapján 2022 és 2023 között nem 400 fős növekedés, hanem 2100 fős csökkenés történt.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint az adatokat az is befolyásolhatta, hogy a Honvédkórház 2023-ban fenntartóváltás után átkerült a Belügyminisztériumhoz, ami a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség létszámában szintén jelentős csökkenést eredményezett.
Több mint 120 ezer fős „árnyékhadsereg” rajzolódik ki
A 2025-ben publikált adatsor 2025-re 1 millió 820,2 ezer fős összlétszámot jelzett a NATO európai tagállamaiban és Kanadában, Franciaország és Nagy-Britannia adatai nélkül. A 2026-ban publikált jelentés ugyanerre az évre már 2 millió 24,6 ezer főt mutat, amelyben szerepel Franciaország 201,7 ezres és Nagy-Britannia 126,1 ezres katonai létszáma is. Ha ezt a két országot kivonjuk az új összesítésből, 1 millió 696,8 ezer főt kapunk – ez 123,4 ezerrel kevesebb a korábban közölt 1 millió 820,2 ezres létszámnál.
A 2026-os jelentés Magyarország esetében 2025-re 19,9 ezer fős, 2026-ra pedig 20,6 ezer fős katonai létszámot közöl, míg a tavaly publikált jelentés még 21,6 ezer főt jelzett 2025-re.
A NATO létszámfogalma a katonai egészségügyi szolgálat mellett logisztikai és adminisztratív alakulatokat is a fegyveres erők részének tekint. A nyilvános adatsorból ugyanakkor nem állapítható meg, hogy a francia és brit számokból mekkora részt tesznek ki az ilyen támogató állományok.