Csökkentek az albérletárak szeptemberben, de a kínálat kétéves mélyponton van
A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkentek a lakbérek, a kínálat azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex előzetes adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Az egy évvel korábbi szintet ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal haladták meg.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az országos kínálat október elejére kétéves mélypontra került, a megyeszékhelyeken pedig egy év alatt minden hatodik kiadó lakóingatlan eltűnt a választékból. A jelenség hátterében az áll, hogy a bérleti díjak már korántsem nőnek olyan mértékben, mint egy-két évvel ezelőtt, a lakásárak is jóval szerényebb tempóban emelkednek, ami folyamatosan rontja a befektetők hozamszintjét. Emiatt a befektetési célú vásárlások száma mérséklődött a lakáspiacon, aminek eredményeként a kiadó lakások kínálata is csökkent.
Budapesten 260 ezer forint a medián bérleti díj
A kiadó lakások medián bérleti díja Budapesten október elején 260 ezer forint volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A legdrágább városrész a II. és az V. kerület, ahol 350 ezer forint a középérték, a legolcsóbb kerületek közé a XX. és XXI. kerület tartozik 200 ezer forintos átlagos havi bérleti díjjal.
A legdrágább megyeszékhely továbbra is Debrecen, ahol tavaly októberhez képest ugyan 10 ezer forinttal csökkent az albérletárak középértéke, de még mindig 220 ezer forint az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb megyeszékhely Békéscsaba és Szekszárd 120 ezer forintos mediánértékkel, de az albérletkeresőknek Miskolcon is csupán 130 ezer forintot kell átlagosan kifizetni havi bérleti díj formájában.
Hosszabb távon áremelkedést hozhat a szűkülő kínálat
Balogh László szerint a bérleti díjak csökkenése kedvező folyamat a bérlők számára, de a kínálat szűkülése veszélyeket rejt. Hosszabb távon ugyanis a kevesebb kiadó lakás albérletár-emelkedéshez vezethet. Ebben az ellentmondásos helyzetben sokat segíthet az állami bérlakásprogram elindulása.