Számos ügyet érintő vizsgálat és jelentős átalakítás várható

by T Gergely
Számos ügyet érintő vizsgálat és jelentős átalakítás várható

Átalakulás jön a HUN-REN élén és több állami ügy vizsgálata is zajlik

Nagy valószínűséggel már a jövő héten lemondanak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, és amíg megszületik az új törvény, a szervezet átmeneti vezetőt választhat – nyilatkozta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.

A miniszter elmondta: a kormány még a nyáron felkérte a HUN-REN vezetését a távozásra, és javaslatot tettek arra, hogy Stipsicz András, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet vezetője lássa el átmeneti vezetői feladatokat. A folyamat a következő héten zárulhat le, ami biztosíthatja a nyugalmat és a tisztánlátást az új törvény elfogadásáig.

A készülő jogszabály tervezete akár már októberben a kormány elé kerülhet, novemberben pedig az Országgyűlés is megvitathatja és elfogadhatja azt.

Gondosóra-program és a 4iG szerződéseinek vizsgálata

A kormányváltás óta több feljelentést is tettek. A miniszter szerint az iratkezelési és tanulmányi rendszerekkel összefüggő, „százmilliárdos” ügyekben, valamint a Gondosóra-program kapcsán is a hatóságokhoz fordultak. Utóbbival kapcsolatban elmondta: korábban több mint 100 milliárd forintot, tavaly pedig 27 milliárd forintot költött erre az állam, miközben szerinte fele ekkora összeg is elegendő lett volna.

A Gondosóra-program jelenlegi vizsgálatának célja nemcsak a túlárazások felelőseinek felkutatása, hanem annak kiderítése is, hogy visszaéltek-e az idősek adataival, mivel az adatkezelési megállapodás körülményei a kormány szerint nem voltak szabályosak. A miniszter leszögezte: a kormány célja, hogy a szolgáltatást minden rászoruló számára továbbra is biztosítsa, ám hatékonyabb formában, mint eddig.

A 4iG cégcsoport állami vonatkozású szerződéseivel kapcsolatban Tanács Zoltán közölte: tárcája mintegy 200 milliárd forintnyi szerződésállományt azonosított, és a következő hónapokban dől el, hogyan lehet a megállapodásokat a legköltséghatékonyabbá tenni.

Kutatás-fejlesztés és magyar űrprogram

A kutatás-fejlesztés területén a miniszter megerősítette: a szakpolitikai cél, hogy a K+F ráfordításokat középtávon a GDP 2 százaléka fölé emeljék a jelenlegi 1,5 százalék alatti szintről, 8-10 éves időtávon pedig akár a 3 százalékot is meghaladhatja ez az arány.

A magyar űrprogramról szólva kiemelte: Kapu Tibor űrhajós és az általa végzett kísérletek fontosak voltak, az utazás pozitív lendületet és jövőképet adott a témának Magyarországon. A folytatásról szólva közölte: egy kormánynak muszáj befektetnie a jövő iparágaiba és a tudományokba, ennek mikéntjéről pedig később döntenek. A Hunor elnevezésű magyar űrprogram az év végéig tart – jelezte a miniszter.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz