Tüdőrákos a pápa, sikeres műtéten esett át XIV. Leó
XIV. Leó pápa kedden sikeres műtéten esett át a római Gemelli-klinikán, ahol videóasszisztált technikával eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét. A pápa három órát töltött a műtőben, a beavatkozás közel 90 percig tartott.
A Vatikán tájékoztatása szerint a műtét komplikáció nélkül zajlott, az egyházfő problémamentesen ébredt. A műtét közben elvégzett szövettani vizsgálat megerősítette a tüdő adenokarcinóma diagnózisát, amire a beavatkozás előtti vizsgálatok is utaltak. Matteo Bruni szentszéki szóvivő megerősítette, hogy a daganatot teljesen eltávolították.
A pápa a kórház tizedik emeletén lábadozik, felépülése várhatóan egy hétig tart.
A 71 éves, tavaly megválasztott egyházfő vasárnap jelentette be, hogy műtétre van szüksége, miután egy rutinellenőrzés során csomót találtak a tüdejében.
Kikucsi Cutomu tokiói bíboros, aki hétfőn találkozott vele, elmondta, hogy a pápa jól érzi magát. XIV. Leó azért döntött az azonnali műtét mellett, hogy ne kelljen elhalasztania a november 6-tól tervezett dél-amerikai látogatását.
A pápa kedden 13 óra körül érkezett a klinikára, ahol betegek, orvosok és látogatók tapssal fogadták. Az Ágoston-rendi szerzetesek, akikhez XIV. Leó is tartozik, este kilenc órakor közös imát tartottak a római Santa Maria Maggiore-bazilikánál. A római lengyelek közössége péntek estére hívott össze imát a Szent Péter térre.