Vagyonadó: a középső réteget terhelheti a leginkább
A tervezett hazai vagyonadó jelenlegi formájában elsősorban a mintegy 3 milliárd forintos vagyonnal rendelkező, kkv-kat működtető vállalkozókat terhelheti meg, miközben a legvagyonosabb réteg nemzetközi és családi struktúrákkal könnyedén elkerülheti a fizetést. A személyenkénti egymilliárd forintos adómentes küszöb ráadásul drasztikusan megnöveli az adóhatóság ellenőrzési és bürokratikus költségeit, ami az adóalap szűkülésével párhuzamosan a nettó állami bevételek folyamatos romlásához vezethet.
Hónapok óta foglalkoztatja a hazai üzleti szférát a tervezett vagyonadó szabályozása. A kezdeti, irreálisnak tűnő 300–600 milliárd forintos éves állami bevételi várakozásokkal szemben a legfrissebb hivatalos hatásvizsgálat már négy évre kalkulál 800 milliárd forinttal. Ez az évi átlagos 200 milliárdos összeg közel áll ahhoz a 150–180 milliárd forintos sávhoz, amelyet a privátbanki szektor elemzéseire szakosodott Blochamps Capital korábban becsült.
A családi vagyonmegosztás kiskapuja
A szabályozás egyik kulcskérdése az adómentes vagyonküszöb meghatározása. A tervezetben szereplő személyenkénti egymilliárd forintos határ első ránézésre széles adózói bázist céloz meg, ám a valóságban az adóalap rendkívül gyorsan elolvadhat. A családi vagyonmegosztás hatása is figyelemre méltó: a személyenkénti küszöb a házastársak és a nagykorú gyermekek bevonásával hatalmas legális mozgásteret ad. Egy 4 milliárd forintos családi vagyon négy nagykorú családtag közötti megosztása esetén az adókötelezettség nullára csökkenhet, de a felsőbb sávokban is drasztikusan szűkül az adóalap.
Mindez azt az aránytalanságot eredményezi, hogy a vagyonadó tényleges terhe elsősorban a 3 milliárd forint körüli vagyonnal rendelkező középső réteget sújtja. Ők azok a hazai vállalkozók, akik az elmúlt évtizedekben Magyarországon építették újjá cégeiket, vagyonuk működő kkv-kban fekszik, és nem alakítottak ki komplex nemzetközi adótervezési struktúrákat. A küszöb 1 milliárdról 5 milliárd forintra történő emelése az elméleti adóbevételt csupán 6–9 százalékkal csökkentené, viszont drasztikusan leegyszerűsítené az ellenőrzést, visszavágva az államigazgatási költségeket.
Cégértékelési csapdák és veszélyben a beruházások
Különösen éles szakmai vita övezi a vállalkozói vagyonok, illetve a cégértékelés szabályozását. A tervezet szerint az 500 millió forintot meghaladó könyv szerinti saját tőkéjű cégeknél a rejtett tartalékokat is figyelembe kell venni. Ez a gyakorlatban abszurd eltolódásokhoz vezethet: két azonos hozamértékű cég közül az egyiknek 490 milliós, a másiknak 510 milliós a saját tőkéje, és ez a mindössze 20 millió forintos különbség a számított cégértékben akár 340 millió forintos eltérést is eredményezhet az adóalapban.
A magánszemélyt terhelő vagyonadót a gyakorlatban a vállalkozások nyereségéből fogják kigazdálkodni. Tízmillió forintos személyes vagyonadó befizetéséhez a társasági adót, a 15 százalékos osztalékadót és a szochót figyelembe véve 14–15 millió forint adózás előtti vállalati eredményre van szükség. Egy évi 50–80 milliós profitot termelő kkv esetében ez már súlyos forráselvonást jelent, ami közvetlenül veszélyezteti a hazai beruházásokat és munkahelyeket.
Nemzetközi vagyonok és jogi aggályok
Míg a hazai kkv-k mozgástere korlátozott, a legnagyobb vagyonok tulajdonosai nemzetközi diverzifikációra támaszkodhatnak. Esetükben a külföldi adóilletőség vagy ingatlanstruktúra nem feltétlenül új keletű adóelkerülés, hanem évtizedes üzleti működésük következménye. A tervezetben szereplő tízéves visszatekintő szabály komoly alkotmányossági és jogbiztonsági aggályokat vet fel, a nemzetközi adóegyezmények alkalmazását pedig országonként és vagyonelemenként kell vizsgálni annak érdekében, hogy a szabályozás ne eredményezzen indokolatlan kettős adóztatást.
A bürokrácia elnyelheti a bevételt
A vagyonadó bevezetésének talán legkevesebbet hangoztatott veszélye az adóbehajtás tényleges összesített költsége. Bár az önbevallásos rendszer elsőre kényelmesnek tűnik az állam szempontjából, a vagyonértékelések ellenőrzése, a független szakértők bevonása, valamint az elkerülhetetlenül meginduló jogviták óriási kapacitásokat kötnek le az adóhatóságnál. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vagyonadók bevezetése után az adózók alkalmazkodnak, struktúrát váltanak, ami miatt az adóalap folyamatosan szűkül, miközben az ellenőrzési és jogi költségek évről évre halmozódnak. Végső soron a vagyonadó nettó költségvetési hozama folyamatosan romolhat.
A döntéshozóknak ezért nem az elvi adókulcsokból, hanem a tiszta gazdasági racionalitásból kell kiindulniuk. Olyan szabályozásra van szükség, amely nem a magyar kkv-k beruházási tőkéjét bünteti, és amelynek sikere nem a papíron bevallott vagyon mértékén, hanem a ténylegesen, gazdaságosan beszedhető bevételeken múlik.
