A miniszter új jövőről beszélt: 35 milliárdos beruházást hajt végre a Coca-Cola

by T Gergely
A miniszter új jövőről beszélt: 35 milliárdos beruházást hajt végre a Coca-Cola

35 milliárd forintos beruházást hajt végre a Coca-Cola Dunaharasztin

A kormány feladata, hogy kiszámítható gazdasági környezetet teremtsen, amelyben a nagyvállalatok beruháznak, a magyar kis- és középvállalkozások pedig fejlődnek, erősödnek, és új piacokra léphetnek – jelentette ki a gazdasági és energetikai miniszter a Coca-Colánál tett gyárlátogatáson.

A dunaharaszti üzemben tett látogatás során a miniszter arra emlékeztetett, hogy 30 éve indultak el az első palackok a gyártósorról. A látogatáson megtekintették, hogyan működik egy modern, automatizált és fenntartható üzem a gyakorlatban, amely már ma is 100 százalékban zöldárammal működik.

A most bejelentett, 35 milliárd forintos fejlesztésekkel még korszerűbb gyártás, fenntarthatóbb csomagolás és nagyobb termelési kapacitás jön létre.

A miniszter szerint a technológia önmagában még nem versenyelőny, ennél is fontosabbak az emberek. Kiemelte, hogy a vállalatnál kimagaslóan magas azoknak a munkatársaknak az aránya, akik már több mint 20 éve itt dolgoznak, és tudásukkal, szakértelmükkel nap mint nap építik a cég sikerét.

„A Coca-Cola receptje titok, de a jó gazdaságpolitika receptje nem az. Kiszámítható szabályok, tisztességes verseny, szakmai párbeszéd és mérhető eredmények” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy ezt a jövőképet szeretnék elérni más cégeknél is.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz