Új korszak a befektetésekben: egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia
Óriási mennyiségű információ érkezik a piacokról, amelyek feldolgozása egyre fontosabb része a befektetési döntések előkészítésének: a mesterséges intelligencia ezen a területen is helyet követel magának.
Új eszközöket ad a mesterséges intelligencia a befektetési szakemberek kezébe, a folyamat ott tart, hogy egyes MI-modellek már önállóan készítenek elő befektetési döntéseket, és csak a végső szó a portfóliómenedzsereké – hangzott el a K&H Alapkezelő sajtótájékoztatóján.
A mesterséges intelligencia három fontos előnyt kínál: adatokra, nem pedig szakértői véleményekre alapozva képes objektív elemzést készíteni; érzelmi befolyás nélkül, határozott befektetési javaslatokat fogalmazhat meg; és több mint húsz év piaci tapasztalatát feldolgozva következetesen alkalmazhatja az elemzési szempontokat.
A mesterséges intelligencia egyrészt támogatja a befektetési szakértőket a megalapozott döntéshozatalban, másrészt lehetővé teszi, hogy a kínálatot kifejezetten MI-alapú befektetési alapokkal bővítsék – mondta Johan Lema, a KBC Asset Management vezérigazgatója.
Az alkalmazott egyik mesterséges intelligencia-alapú rendszer több mint 1200 piaci indikátort, 20 éves idősort és 180 számítási modellt használ, és naponta futtat elemzéseket. A modellek által prognosztizált várható hozamokat ezt követően konkrét befektetési döntésekké alakítják.
A másik MI-alapú rendszer egy részvényalap befektetési döntéseit támogatja, fundamentális elemzést használ, és a részvényárfolyamokra ténylegesen ható paramétereket kutatja. Emellett több mint 40 ezer globális forrásból, 13 nyelven gyűjt híreket és elemzéseket, amelyeket felhasznál az egyes részvények vételi vagy eladási javaslatainak előkészítéséhez.
Egyre többen fektetnek be, egyre változatosabb igényekkel
A piacon egyértelmű trend, hogy Magyarországon és a régió országaiban is egyre több banki ügyfél vesz igénybe befektetési szolgáltatásokat. A befektetések világa eközben nemcsak az ügyféligények, hanem a rendelkezésre álló technológia szempontjából is gyorsan változik. A piacokról folyamatosan óriási mennyiségű információ érkezik, ezek feldolgozása pedig egyre fontosabb része a befektetési döntések előkészítésének.
A trend a K&H számain is nyomon követhető. A pénzintézet az alapjaiban 2680 milliárd forintot kezel, a befektető ügyfelek aránya a bankon belül 21 százalék, a lakossági vagyonkezelésben pedig 11 százalék a K&H részesedése.
Alapvetően három ügyféltípus jellemző Magyarországon, ha befektetésekről van szó: az önálló befektetési döntéseket hozó, aktívan és online kereskedő ügyfelek, akik gyakran nem is a bank, hanem csak a brókercég ügyfelei; a bank azon ügyfelei, akik már rendelkeznek megtakarításokkal és tanácsadó segítségével, a kockázati profiljuk alapján fektetnek be; valamint a kezdő megtakarítók, akik az egyszerű befektetési termékeket keresik.
Az elmúlt években nemcsak azt látjuk, hogy egyre többen érdeklődnek a befektetések iránt, hanem azt is, hogy nagyon különböző elvárásokkal érkeznek hozzánk. Van, aki önállóan szeretné meghozni a döntéseit, más szakértői támogatást keres, és sokan még csak most teszik meg az első lépéseiket – mondta Peter Roebben, a K&H Bank vezérigazgatója.
Az ETF-ek térnyerése a leglátványosabb példa
Az önálló befektetés iránti igény egyik jól látható példája az ETF-ek térnyerése. Ezek olyan tőzsdén kereskedett befektetési alapok, amelyekkel egyetlen befektetésen keresztül egy teljes részvénypiac vagy index teljesítményét lehet követni.
A K&H-nál az ETF-fel rendelkező ügyfelek száma egy év alatt 29 százalékkal emelkedett. A magyar ügyfeleik 30 százaléka ETF-eken keresztül az amerikai részvénypiacon vesz fel kitettséget. Az ilyen termékek tartása ugyanakkor devizakockázattal is járhat, ezért bővítette nyáron a bank és a brókercég olyan ETF-ekkel a kínálatát, amelyeken keresztül a magyar befektetők forintban érhetik el a világ részvénypiacait. Hamarosan ezeket a termékeket a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetik.