Elégedetlenek a szakszervezetek a béremelési tervekkel
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara értékeli, hogy a költségvetési tervezet tartalmazza az átlagosan 17 százalékos szakdolgozói béremelést, a szervezet szerint azonban az intézkedés elmarad a korábbi ígéretektől és a várakozásoktól. Balogh Zoltán, a kamara képviselője arról beszélt, hogy a kormány nem tartotta be a korábbi vállalásait: a béremelés késik, a rá szánt összeg pedig kisebb a vártnál.
A kamara olyan szakdolgozói bértáblát szeretett volna, amely figyelembe veszi a szolgálati éveket, a pályán eltöltött időt és a megszerzett szakképesítéseket. Balogh Zoltán szerint a most ismertetett elképzelés nem felel meg ennek az elvárásnak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szintén kifogást fogalmazott meg a költségvetési bejelentéssel kapcsolatban, hiányolva, hogy az idei béremelésről nem esett szó.
A Független Rendőr Szakszervezet szerint a tervezett, átlagosan 15 százalékos béremelés nem elegendő. Pongó Géza, a szervezet képviselője úgy vélte, legalább 50 százalékos emelésre lenne szükség, mert enélkül a rendőrség létszámának pótlása lehetetlenné válhat.
A KKDSZ szerint arculcsapás a 10,7 százalékos béremelés a közgyűjteményi dolgozóknak, hiába van mellette adócsökkentés is. Az általuk kezdeményezett tüntetésen megjelent Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is, aki hangsúlyozta, hogy a 10,7 százalékos béremelés minden máson felül értendő és differenciáltnak kell lennie. Javasolta a kulturális dolgozók érdekegyeztető tanácsának újraindítását is.