Hónapok óta fűtés nélkül működik a kecskeméti kórház egyik épülete
A kecskeméti kórház „A” épületében az augusztusi csőtörés óta nincs központi fűtés, noha az épületben mintegy 258 beteget, köztük újszülötteket és koraszülötteket ápolnak. A kórtermekben és a műtőkben helyenként mindössze 16–18 fokot mértek – derül ki a helyszínen készült videóriportból.
Az ellátást eddig olajradiátorokkal és speciális betegmelegítő eszközökkel sikerült fenntartani. A kórház kényszermegoldásként 70 olajradiátorral kezdte fűteni az épületet, a műtőkben pedig többmilliós nagyságrendben beszerzett meleglevegős hősugárzó rendszerekkel és speciális takarókkal igyekeznek fenntartani a műtött betegek maghőmérsékletét.
A főigazgató feljelentést mérlegel
Óváry Csaba főigazgató a helyzet súlyossága miatt feljelentést mérlegel ismeretlen tettes ellen, mert álláspontja szerint a közfeladat ellátásához nem kapják meg a szükséges feltételeket. Szavai szerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által működtetett kórház-üzemeltetési modell ebben a formában teljesen működésképtelen.
A kórház augusztus eleje óta folyamatosan jelzi a problémát a KEF-nek, a fűtésrendszer helyreállítása azonban hónapokig nem készült el, a javítási munkák pedig viszonylag alacsony létszámú csapattal zajlottak. Arra a kérdésre, hogy tettek-e panaszt a KEF-nél, a főigazgató úgy fogalmazott: folyamatosan üvöltenek velük, nem tudja, ez panasznak számít-e. Hozzátette: a kórházat nem lehet bezárni.
Óváry Csaba hangsúlyozta, hogy bár a betegellátást folyamatosan biztosítják, az ilyen körülmények komoly erkölcsi sérülést és kiégést okoznak a dolgozóknak, a probléma érdemi megoldása pedig az ágazati üzemeltetési hiányosságok miatt folyamatosan csúszik. A főigazgató szerint a 2024. január 1-jétől kötelezően bevezetett, a KEF-hez kiszervezett épületfenntartási és üzemeltetési struktúra alapvetően alkalmatlan arra, hogy a kórházak napi, azonnali beavatkozást igénylő problémáit hatékonyan kezelje.
Október 22-én reggelre helyreállt a fűtés
Október 22-én reggelre sikerült elhárítani a hibát, és ismét melegek a radiátorok a kórházban – jelentette be Csőszi Attila, Bács-Kiskun megye 1. számú választókerületének egyéni országgyűlési képviselője a Facebook-posztjában, a videóriport megjelenésével szinte egy időben.
Korábban is érkeztek figyelmeztetések a KEF-rendszerről
A KEF-fel kapcsolatos anomáliákról korábban Jenei Zoltán volt országos kórház-főigazgató is beszélt. Úgy fogalmazott, a kórházak üzemeltetésének átadása a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak egyfajta politikai-gazdasági alkuként jött létre a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium között. A Pénzügyminisztérium a hozzá érkezett adatok alapján azzal kritizálta a kórházakat, hogy több területen pazarlóan gazdálkodnak és folyamatosan újratermelik az adósságot.
Jenei Zoltán az előzetes egyeztetés szakaszában tiltakozott az ellen, hogy a KEF-es rendszert egyszerre engedjék rá az egész országra, és azt javasolta, hogy a kórházigazgatóknak maradjon meg a teljesítésigazolási jogköre. Ez utóbbit azonban a KEF vezetői elutasították. A váltás eredményeként a döntéshozatal és a végrehajtás messze került egymástól, a folyamatok – például a klímák javítása vagy az alapvető karbantartások – látványosan lelassultak.
Bár a KEF végül mintegy 100 milliárd forintos többletforrást kapott a működtetésre, Jenei Zoltán megjegyezte: ennyi pénzből feltehetőleg a kórházak maguk is sokkal jobban működtették volna az intézményeket.