Hat év után piactérrel bővül a MediaMarkt Magyarországon
A MediaMarkt hatéves előkészítés után elindította magyarországi piactér szolgáltatását. A platform első évében legalább 60 külső kereskedő és 100–120 ezer termék jelenhet meg, a kínálat a következő években akár milliós nagyságrendet is elérhet.
A műszaki kiskereskedelmi piac közben 5,7 százalékkal bővült, a lendületet a reálbér-emelkedés és a lassuló infláció adja. Az elmúlt két hónapban azonban óvatosabbá váltak a vásárlók – mondta a társaság sajtóbeszélgetésén Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezetője. Szerinte ez inkább vásárlói hangulat: a választások után mindenki várja, milyen irányba indul az ország, az új költségvetés pedig átrendezheti, mire költenek inkább a fogyasztók.
A lakossági fogyasztás a gazdaság húzóereje
2026 második negyedévében a bruttó hazai termék éves alapon 1,7 százalékkal nőtt, a háztartások fogyasztási kiadásai viszont 4,5 százalékkal emelkedtek, a tartós fogyasztási cikkeknél pedig 6,4 százalékos volt a növekedés. A kereslet mögött a vásárlóerő javulása áll: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak reálkeresete júliusban közel 8 százalékkal nőtt, az éves infláció augusztusban 1,3, szeptemberben 1,6 százalék volt.
Online indul, offline zárul a vásárlás
A hazai online kereskedelem 2025-ben elérte a 2100 milliárd forintot, a külföldről közvetlenül vásárolt import e-kereskedelem pedig csak 2026 második negyedévében 113 milliárd forintot tett ki. A bolti értékesítés ennek ellenére továbbra is meghatározó: száz elköltött forintból 64 még mindig offline tranzaktál. A vásárlói út 80 százalékban online, kereséssel indul, maga a tranzakció mégis offline történik meg – húzta alá Szilágyi.
Szűrt partnerkör a bizalomért
A piactérre kizárólag EU-tagállamban bejegyzett, európai raktárból szállító kereskedők csatlakozhatnak, többlépcsős szűrés után. A szállítást, az ügyfélszolgálati ügyintézést és a vásárlói visszajelzéseket folyamatosan figyelik, az eladó személye pedig minden ajánlatnál látható. A cég saját kutatása szerint a hazai online vásárlók 89 százaléka ismeri a piactéri modellt, 38 százalékuk pedig biztonságosabbnak érzi a vásárlást egy ismert webáruház felületén – mondta Bombera Zsolt, a MediaMarkt Magyarország Marketplace ügyvezetője.
A műszaki cikkek mellett fitness-, wellness-, kisállattartási, barkács- és baba-mama-termékek is megjelennek a kínálatban, a körforgásos gazdaság jegyében pedig felújított eszközök is. Szilágyi Gábor szerint a felújított termékek vásárlása egyelőre külső partnereken keresztül történik, a jövőben azonban a telefonok felújítását házon belül oldanák meg. Áruházi átvétel egyelőre nincs, ennek fejlesztése folyamatban van; a visszaküldést a partner kezeli, garanciális ügyekben a MediaMarkt közvetít.
Háromszoros bevétel a hűségprogramból
A myMediaMarkt programnak októberben mintegy 600 ezer regisztrált tagja volt, ami a hazai háztartások nagyjából 15 százalékát jelenti. A felhasználók mintegy 80 százaléka a kedvezmények miatt regisztrált, 64 százalékuknak a pontgyűjtés is fontos, és 60 százalékuk rendszeresen használja az alkalmazást. A nem regisztrált vásárlók évente átlagosan 1,8, a tagok 2–3 alkalommal vásárolnak. A legnépszerűbb funkciók közé tartozik az árfigyelő, a kuponbeváltás és a digitális nyugtatár, a direkt marketinghez kapcsolódó bevétel pedig a háromszorosára nőtt.
Platformként tekintenek magukra
Szilágyi elmondása szerint a vállalat platformszolgáltatónak tekinti magát: az áruházakban 7–8 ezer termék adja a forgalom 60–70 százalékát, az online kínálat ennél jóval szélesebb, és ezt egészíti ki a piactér, valamint a vállalati (B2B) megoldások. Országosan a csomagautomata a legkedveltebb átvételi mód, a MediaMarkt digitális rendeléseinek 55 százalékánál viszont áruházi átvételt választanak a vásárlók. Az október 1-jén megnyílt Allee-ban található üzletbe naponta 2500–2800 látogató tér be, ami a westendi egységhez hasonló forgalom.
Egymilliós taglétszám a cél
A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi előrejelzése 2027-re 2,9 százalékos gazdasági növekedést és 3,1 százalékos inflációt vár, vagyis a reálbérnövekedés üteme mérséklődhet. A MediaMarkt jövőre négy irányra összpontosít: a személyes tanácsadásra és az élményzónákra, a myMediaMarkt egymilliós taglétszámának elérésére, a piactér ellenőrzött partnerkörének bővítésére, valamint az online vásárlás, az áruházi támogatás és a szolgáltatások szorosabb összekapcsolására.