Tisza-kormány: kitörési lehetőség a magyar vállalkozásoknak

by T Gergely
Tisza-kormány: kitörési lehetőség a magyar vállalkozásoknak

A Tisza-kormány kitörési lehetőséget kínál a magyar vállalkozásoknak

A kormány huszonötmilliárd forinttal segíti a magyar vállalkozások exportfejlesztését – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.

Magyarország nyitott gazdaság, növekedése nagyban múlik az exporton, a bevételek túlnyomó része azonban ma még külföldi tulajdonú cégeknél keletkezik, a hazai kis- és középvállalkozásoknak pedig csak körülbelül 5 százaléka exportál – írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzésében. „A magyar tudás exportképes. Itt az ideje, hogy a magyar cégek is azok legyenek” – fogalmazott a tárcavezető.

Bejelentette: a kormány 25 milliárd forintot fordít a vállalkozások exportfejlesztésére. A hazai piac kicsi, ezért aki igazán növekedni akar, annak a határokon túlra is ki kell lépnie – húzta alá Kapitány István. Hozzátette: az exportáló cégek jellemzően termelékenyebbek, innovatívabbak, és több értéket teremtenek itthon.

A miniszter kiemelte, hogy a piacépítő exportstratégia több mint 200 magyar vállalat tapasztalataira épül. A cégek arról osztották meg véleményüket, mi segíti és mi akadályozza a külpiaci növekedést, milyen képességekre van szükségük, és hol tud az állam valódi segítséget nyújtani.

Az exportfejlesztési támogatás a képességek fejlesztését, a külpiaci disztribúció kiépítését és a piacra lépést segíti. A megvalósításon a minisztérium több háttérintézménye, köztük a HEPA és az EXIM Bank dolgozik együtt, hogy a programok megfelelő finanszírozási háttérrel jussanak el a vállalkozásokhoz.

„Célunk, hogy Magyarország tudásintenzív ország legyen, amely nemcsak összeszerel, hanem fejleszt, és a világ minden pontjára magyar tudást, terméket és szolgáltatást exportál” – fogalmazott Kapitány István.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz