Két gyanúsított letartóztatását rendelték el

by T Gergely

Letartóztatás a lélegeztetőgép-biznisz ügyben

A Győri Járásbíróság nyomozati bírája csütörtökön egy hónapra elrendelte egy férfi és egy nő letartóztatását a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében indult adóhatósági eljárásban – közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője.

Havasiné Kulcsár Petra szerint a kényszerintézkedésre azért van szükség, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye. Az ügyészség, valamint a gyanúsítottak és védőik is fellebbeztek a döntés ellen, utóbbiak enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérték. A nyomozás folytatódik.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség korábban arról tájékoztatott, hogy a férfi és a nő annak a bűnszervezetnek voltak a tagjai, amelynek célja lélegeztetőgépek és maszkok adásvételéből származó haszon adóterhek megfizetése nélküli megszerzése volt. A vádhatóság szerint a nő a céghálózat könyvelését végezte, a férfi pedig a bűnös pénz egy részét egy külföldi cég bankszámlájáról készpénzben vette fel.

A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezetet két férfi 2020-ban hozta létre azzal a céllal, hogy az általuk képviselt és közösen irányított gazdasági társaságok felhasználásával az állami szerveknek értékesített lélegeztetőgépek és maszkok adásvételéből származó, több milliárd forintos hasznot fiktív számlák segítségével realizálják.

Az egyik gyanúsított, Májer Bálint külföldön tartózkodik, de az adóhatóságnak azt ígérte, hazajön, hogy részt vehessen az eljárásban. Májer korábban vezérigazgatója volt az OTT-One nevű cégnek, amely a koronavírus-járvány idején sok milliárd forintért vehetett részt lélegeztetőgép-beszerzésekben.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz