Elfogadhatatlan a természeti értékek pusztítása, az állatkínzásnak következménye legyen

by T Gergely
Elfogadhatatlan a természeti értékek pusztítása, az állatkínzásnak következménye legyen

Gajdos László: elfogadhatatlan a természeti értékek pusztítása, az állatkínzásnak következménye kell, hogy legyen

Minden élőlényt megilleti a méltó élet, és aki állatot vesz maga mellé, annak kötelessége megfelelően gondoskodni róla – hangsúlyozta Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter péntek délutáni bejegyzésében. A miniszter a napokban jogerősen 1 év 2 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt férfi ügyére reflektált, aki nem gondoskodott megfelelően két kutyájáról: az állatok rövid láncon, gyakran étlen-szomjan tengették napjaikat, állatorvosi ellátást sem kaptak, és már csak az egyiküket lehetett megmenteni.

Gajdos László szerint az ítélet üzenete egyértelmű: az állatoknak okozott szenvedés büntetőjogi felelősséget vonhat maga után. A tárcavezető megköszönte a bejelentést tevő állampolgárnak és a közbeavatkozó állatvédőknek, hogy nem fordítottak hátat a bajba jutott állatoknak, valamint az eljárásban részt vevő szervek, különösen az ügyészség és a bíróság munkáját.

A miniszter ismertette az állatvédelmi szabályszegések elleni fellépés tervezett erősítését is. Eszerint 2027. január 1-jén megkezdi működését a Zöld Őrség az új Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság részeként. Az új egység határozottan felléphet az állatviadalok és az állatok elhanyagolása ellen, és olyan esetekben is beavatkozhat, amikor erre korábban nem volt lehetőség.

Engedély nélküli nádasirtás Balatonberényben

Gajdos László egy kicsivel korábban közzétett bejegyzésében arra reagált, hogy Balatonberényben egy lánctalpas markológéppel mintegy 1000 négyzetméteren tarolták le a Balaton-part egyik kiemelten védett természeti területén található nádast. A helyszín a Balaton-felvidéki Nemzeti Park törzsterületéhez tartozik, emellett Natura 2000-es és Ramsari terület, valamint az Országos Ökológiai Hálózat magterületének is része.

A miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki önkényesen pusztítsa Magyarország védett természeti értékeit. Szavai szerint a beavatkozás súlyos, feltehetően visszafordíthatatlan károkat okozott a terület élővilágában. Jelezte azt is, hogy a helyszínre érkező természetvédelmi őröknek sikerült kimenteniük egy, vélhetően a munkálatok során megsérült mocsári teknőst.

A lakossági bejelentést követően a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai haladéktalanul intézkedtek; a helyszíni ellenőrzés során a gépkezelő nem tudott engedélyt felmutatni, ezért hatósági vizsgálatot kezdeményeztek. A miniszter köszönetet mondott a természetvédelmi őröknek a gyors és szakszerű munkáért, valamint a bejelentőnek, hogy nem ment el szó nélkül a történtek mellett. A Nemzeti Park Igazgatóság már bejelentést tett a Veszprém Megyei Kormányhivatalnál, így az illetékes hatóság megkezdheti az ügy kivizsgálását.

Gajdos László megerősítette: a természetkárosítás nem maradhat következmények nélkül.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz