Jogerős ítélet: öt év letöltendő börtönt kapott Boldog István

by T Gergely
Jogerős ítélet: öt év letöltendő börtönt kapott Boldog István

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Boldog Istvánt

Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjét. Az ítélet közel hat évvel a vádemelés után született meg.

A volt politikus leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat. Emellett öt évre eltiltották a közügyektől, pénzbüntetést szabtak ki rá, és 6,6 millió forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben a bíróság.

Miben találta bűnösnek a bíróság?

A Fővárosi Törvényszék szerint Boldog István bűnös bűnsegédként elkövetett kétrendbeli hivatali vesztegetés elfogadása, kétrendbeli vesztegetés elfogadása, valamint kétrendbeli versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettében. Az öt évre kiszabott börtönbüntetésbe beleszámították az előzetes letartóztatását is.

Az ítélet előtt Boldog azt állította, nem követett el semmilyen bűncselekményt, és ha mégis elítélnék, fellebbezni fog a döntés ellen. A bíróság előtt az utolsó szó jogán azt mondta: mindig arról volt híres, hogy megvesztegethetetlen.

További vádlottak és a vád lényege

A bíróság bűnösnek mondta ki az ügy másodrendű vádlottját, Fehér Petrát, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei és törökszentmiklósi önkormányzati képviselőjét is, aki Boldog „táskás embereként” lett ismert. Boldog István másik „intézője”, K. Péter három év börtönbüntetést kapott. Az ügy további vádlottjait is bűnösnek találta a bíróság, a kilencedrendű vádlottat azonban felmentették a vádpontok alól.

A bíróság indokolása szerint törvénytelen visszaosztási rendszer működött Boldog Jász-Nagykun-Szolnok megyei választókerületében. A Központi Nyomozó Főügyészség a 2017 és 2019 közötti időszakban elkövetett cselekmények miatt emelt vádat.

A vád egyik része szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetők hivatali helyzetükkel visszaélve jogellenesen befolyásolták a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati eredményeit Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Elérték a közbeszerzési eljárás során nyertes kivitelezők irányított kiválasztását, és ezért tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

A vádirat három pályázatot emelt ki: a cserkeszőlői bölcsőde építésére vonatkozó, 250 millió forinttal támogatott projektet, a Baghy-Szinyei Merse Kúria felújítási pályázatát, amelynek megvalósítására 197 millió forintot ítéltek oda, valamint a cserkeszőlői önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését, amelyre 53 millió forintot kapott az önkormányzat.

A vádirat másik része arról szól, hogy 2017-ben Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókerületében a volt országgyűlési képviselővel közeli kapcsolatban lévő vádlottak több polgármestert kerestek meg személyesen, hogy pénzt szerezzenek tőlük már elnyert pályázatokért vagy nyertes pályázatok reményében, például Boldog István országgyűlési képviselői kampányának finanszírozására. A kért összegeket a pályázatok 10-20 százalékában határozták meg.

A vád szerint Boldog István felbujtóként követte el a bűncselekményeket, a hozzá köthető vádlottak pedig tettesként, valamint bűnsegédként. A vádiratban megjelölt összegeket kifizető vádlottakat az ügyészség vesztegetéssel, illetve hivatali vesztegetéssel, valamint szintén a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettével vádolta.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz