Három év után jogerős ítélet született a debreceni CATL-gyár ügyében

by T Gergely
Három év után jogerős ítélet született a debreceni CATL-gyár ügyében

Jogerős ítélet: elutasították a felperesek keresetét a debreceni CATL-gyár engedélye ügyében

A Debreceni Törvényszék csütörtökön kihirdetett ítéletében jogerősen elutasította a felperesek keresetét a debreceni Déli Ipari Parkban működő kínai CATL akkumulátorgyár egységes környezethasználati engedélyének perében. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A közigazgatási pert még 2023 márciusában indította el több helyi magánszemély és civil szervezet, akik megkérdőjelezték a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által az akkumulátorgyár számára kiadott egységes környezethasználati engedély jogszerűségét. Az eljárás során a bíróság alperesként bevonta a perbe a kínai vállalatot is.

Szászi Ádám tanácsvezető bíró az ítélethirdetésen elmondta: a bíróság a kereseteket elutasította. Az indoklásban hangsúlyozta, hogy a gyár egységes környezethasználati engedélyét 2023 óta négy alkalommal módosították, és a negyedik módosítás a per alatt alapjaiban változtatta meg az akkor még nem termelő gyár műszaki paramétereit.

A bíróság álláspontja szerint a gyár jelenleg az utolsó, 2025-ben elfogadott és a kormányhivatal által engedélyezett negyedik módosítás szerint meghatározott feltételek alapján működhet, és gyárthat akkumulátorcellákat. A negyedik módosítással véglegesítették a tevékenység területfoglalását és a technológiai folyamatok leírását, jelentősen csökkent a gyár vízfelhasználása, megjelent a szürke víz használatára vonatkozó feltétel, valamint változtak a szennyvíz kezelésére és a közműhálózatba bocsátására vonatkozó szabályok.

A módosítás érintette a hulladékkezelést, a kibocsátott szennyezőanyagok és a szén-dioxid-kibocsátás volumenét, a levegőbe történő kibocsátások helyét és adatait, a zajforrások helyét és adatait, valamint a gyár hatásterületét is.

Szászi Ádám kifejtette: az utolsó módosítással szemben a felperesek nem éltek fellebbezéssel, így az a hatósági ügyszakban jogerőssé vált, a döntés jogszerűségét a bíróság nem vizsgálhatta, keresetkiterjesztésnek pedig az utolsó módosítással szemben nem volt helye. A gyár tehát az utolsó, negyedik módosítás alapján rendelkezik végleges és egységes környezethasználati engedéllyel, nem pedig a 2023-as szerint, amellyel szemben a felperesek keresettel éltek.

Emiatt a felperesek kereshetőségi joga tulajdonképpen elenyészett, a bíróság nem dönthetett a 2023-ban meghatározott, a keresetekkel támadott engedély megsemmisítéséről, mert az az engedély már nem létezik az eredeti formájában – összegezte a tanácsvezető bíró.

A bíróság az ítéletben részletesen értékelte az alaphatározattal szemben benyújtott keresetlevelekben szereplő, a módosítás ellenére is fennmaradt kereseti hivatkozásokat, illetve a hatósági eljárás jogszerűségét, azonban anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszabálysértést nem állapított meg. Kiemelte azt is, hogy a kormányhivatal ellenőrzi az akkugyár törvényes működését, és törvényességi felügyeleti jogkört is gyakorol a működés felett: szabálytalan vagy az engedélytől eltérő működés esetén az engedélyt bármikor felülvizsgálhatja, módosíthatja, visszavonhatja, szükség esetén a gyárat a tevékenység felhagyására kötelezheti, szankcióként működését korlátozhatja, felfüggesztheti és meg is tilthatja.

Ismert, hogy a CATL a következő években 129 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphat, és nem kell magyarokat alkalmaznia. Az állami támogatást az Európai Bizottság is engedélyezte.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz