Korrigálhatnak a piacok a történelmi zuhanás után, de nagyon törékeny a helyzet
Emelkedéssel nyithatnak az amerikai tőzsdeindexek a csütörtöki történelmi zuhanás után, a helyzet azonban meglehetősen törékeny. Most mindenki azt találgatja, egyszeri nagy zuhanást láttunk-e csütörtökön, vagy tartós árfolyamesésre kell felkészülni.
A péntek délelőtti állás szerint kismértékű pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az amerikai tőzsdéken. A határidős indexek alapján a Nasdaq-100 több mint 1,5 százalékkal emelkedhet a magyar idő szerint délután fél 4-es nyitáskor, és az S&P 500 is enyhe plusszal kezdheti meg a kereskedést. A vezető technológiai index csütörtök este már 10 százalékkal járt az októberi csúcsértéke alatt.
A csütörtöki esés nem csak a Nasdaqot érintette, amely 5,5 százalékkal zuhant: szinte minden szektorra kiterjedt az eladási hullám, a Dow Jones 3,4 százalékkal, az S&P 500 pedig 4,4 százalékkal került lejjebb.
Az esés hátterében nem fundamentális hír, hanem hedge fundok kényszerű pozíciózárásai álltak. A legnagyobb vesztesek csütörtökön az idén kiugróan teljesítő memória- és tárolócégek voltak, míg az alacsony volatilitású papírok jól tartották magukat, és a befektetők a kötvénypiac felé menekültek: a 10 éves amerikai hozam 4,84 százalék közelébe csökkent.
A pénteki kereskedés irányát nagyban befolyásolhatja a kulcsfontosságú munkaerőpiaci adat. Ha a statisztika azt mutatja, hogy 65 ezernél több munkahely jött létre októberben az Egyesült Államokban, az tovább növelné a decemberi Fed-kamatemelés esélyét, ami újra eladói nyomás alá helyezné a magas értékeltségen forgó technológiai részvényeket.
Az ázsiai tőzsdék még az előző napi amerikai zuhanást követték le, a japán Nikkei 6 százalékos mínuszban zárt, a koreai KOSPI szintén.
Az események a magyar tőzsdét már csütörtökön eléggé meggyötörték a kereskedés utolsó óráiban, pénteken már csak 1 százalékkal csökkent a BUX árfolyama. A hajnalban jelentő Mol-részvények 3 százalékkal lefelé korrigálnak: az eredmények nagyon erősek lettek, de elemzők szerint a rendkívül kedvező üzleti környezet ugyanakkor várhatóan romlani fog.
Ezzel a BUX felülteljesíti a vezető európai indexeket: a DAX másfél százalékos mínuszban van, Londonban pedig 1,3 százalékkal csökken az FTSE-100.
Visszatérve Amerikára, nehéz megítélni, hogy ezekben a napokban látjuk-e a mesterséges intelligencia rali végét, teljes kifulladását. A befektetői hangulat láthatóan romlott, kérdés, hogy az érintett vállalatok eredményességével mi lesz. A Cleanview piackutató cég adatai szerint az Egyesült Államokban a függőben lévő adatközpont-kapacitás mintegy 40 százalékát olyan államokban tervezik megépíteni, ahol az újonnan megválasztott kormányzók ígéretet tettek az ilyen jellegű építkezések leállítására vagy szüneteltetésére.