Turbulencia a részvénypiacokon, vonzó szinteken a kötvényhozamok
Csütörtökön óriási eladási hullám söpört végig az amerikai részvénypiacokon, miközben jelentős tőke vándorolt át a kötvénypiacra. A 10 éves amerikai referenciahozam néhány hete még 5,3 százalék felett járt, most pedig 4,8–4,9 százalék között mozog.
A Bázispont pénteken rögzített adásának vendége, Bakos Ádám, a VIG Alapkezelő kötvényüzletágának vezetője elmondta, az idei év egyértelműen új helyzetet hozott: hosszú évek után a kötvények újra képesek betölteni azt a szerepet, amit a nulla közeli kamatok idején nem tudtak, vagyis jó diverzifikációs eszközként működnek. A fejlett piaci kötvények érdemi, szemmel látható reálhozamot kínálnak.
Újdonság ugyanakkor, hogy a jelenlegi turbulens környezetben a piaci hozamok akár napok alatt elmozdulhatnak 50 bázisponttal, mindkét irányban. Ennek egyik oka, hogy alapvetően megváltozott az amerikai állampapírpiac struktúrája: egyre nagyobb súlya van a hedge fundoknak, amelyek rövidebb távra kereskednek, jellemzően tőkeáttételes pozíciókat felvéve.
Az adásban szó esett arról is, mekkora hatása lehet a mesterséges intelligencia boomnak az amerikai GDP-re, és hogy a szkeptikusoknak lesz-e igazuk. Tárgyalták, várható-e, hogy lejjebb ereszkedik a kötvények tartásával elérhető hozam, vagy még sokáig megmaradnak az 5 százalék körüli szintek, illetve hogy mely hozamszint fékezi már az amerikai gazdaságot, például az ingatlanpiacon keresztül.
Kiderült az is, hogyan reagáltak a VIG kötvényportfólió-menedzserei a fejlett piacokon látott hozamemelkedésre. Magyarországon a magánbefektetők sokkal több pénzt tartanak kötvényalapokban, mint részvény- vagy vegyes alapokban, így őket közvetlenül is érintette a kötvénypiaci turbulencia. Az adásban arról is beszéltek, mekkora szerepe van a japán befektetők lépéseinek a globális kötvénypiaci folyamatokban.
Az idei év egyik sztárbefektetése a magyar állampapírpiac volt, a külföldiek érdeklődése elképesztő, erősen kötődve az eurókonvergencia-sztorihoz. A szakértő azt is kifejtette, mire lehet számítani ezen a piacon, és meddig tarthat ki a lendület.