Hidegfront vet véget a nyárnak: akár 4 fokig is lehűlhet a levegő

by T Gergely
Hidegfront vet véget a nyárnak: akár 4 fokig is lehűlhet a levegő

Ennyi volt a nyár: hidegfront söpri el a meleget, 4 fokig zuhanhat a hőmérséklet

Úgy tűnik, ez a hétvége már tényleg az utolsó nyárias hétvége volt ebben az évben. Jövő héttel markáns hidegfront emlékeztet minket arra, hogy mégiscsak szeptember közepe van. Ráadásul a csillagászati ősz is beköszönt.

Két napra vagyunk az őszi napéjegyenlőségtől, vagyis attól, hogy az éjszakák hosszabbak legyenek a nappaloknál. Az elmúlt napok időjárása azonban mit sem sejtet ebből, bőven nyárias időben volt részünk. Ennek azonban most már tényleg vége.

Vasárnap még jó idő lesz. A hidegfront csak hétfő virradóra érkezik felénk, ami elszórtan esőt, záporokat, néhol zivatarokat hoz. Napközben szakadozik a felhőzet, futó záporok, esetleg egy-egy zivatar északkeleten fordulhat elő. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hajnalban 10-18 fok várható, délután pedig 18 és 24 fok közötti csúcsértékekre készülhetünk.

Kedden szeles marad az idő, élénk, erős, helyenként viharos lesz az északi, északnyugati szél. Napos-gomolyfelhős időre számíthatunk, elszórtan futó záporokkal, néhol zivatarokkal. Kora reggel 4 és 12 fok lesz, délutánra 16 és 22 fok közé melegszik a levegő.

Szerdán sok napsütés várható több-kevesebb gomolyfelhővel, amiből elvétve keleten, északkeleten alakulhatnak ki kisebb záporok. Élénk, helyenként még erős lökésekkel kísért lesz az északnyugati szél. A hideg őszi reggel után napközben 18-22 fokot mérhetünk.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz