Tábla figyelmeztet a Terror Házában: folyik Schmidt Mária örökségének átvilágítása
Egy hét után újra megnyitotta kapuit a Terror Háza Múzeum, ahol a látogatókat már tájékoztató tábla figyelmezteti: a kiállítás szakmai átvilágítása még zajlik. Az első héten ingyenesen lehet megnézni a tárlatot.
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása. Az egy hete ideiglenesen bezárt múzeum kedden 10 órakor nyitotta meg ismét kapuit. A helyszínen hosszú sor várt az újranyitásra.
A miniszter keddi bejegyzésében azt írta: a múzeum átmeneti bezárásának célja az volt, hogy megtörténjen az intézmény üzemeltetéséhez szükséges jogi keretek kialakítása. Tájékoztatása szerint ezzel egy időben elindult a szakmai átvilágítás is, ez azonban jelentősen hosszabb időt igényel.
„Az érdeklődőket nem szeretnénk ilyen hosszan távol tartani a múzeumtól, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az időszakban is megnyitjuk a múzeumot” – hangsúlyozta a miniszter.
Tarr Zoltán kiemelte: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi a szakmai átvilágítás tényét. A nyitás első hetében a múzeum ingyenesen látogatható mindenki számára, hogy aki szeretné látni a „szakmai körökben heves vitákat generált kiállítást”, az megtehesse – közölte a tárcavezető.
„Azért dolgozunk, hogy a ház a múlt sokrétűségét és a különböző nézőpontokat egyaránt hitelesen bemutassa, és valódi teret adjon a múlttal való szembenézésnek” – szögezte le a miniszter.
Tarr Zoltán szeptember 15-én jelentette be, hogy ideiglenesen bezárt a Terror Háza Múzeum, valamint azt, hogy megszűnt Schmidt Mária főigazgató megbízatása, és felülvizsgálják az intézmény működését.
Az elmúlt hétvégén több százan gyűltek össze vasárnap a Terror Háza előtt azon a tüntetésen, amelyet Schmidt Mária leváltása és a múzeum körüli változások miatt tartottak. A demonstrációt Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László szervezte.