Hegedűs Zsolt a Hallássérültek Világnapján: „Én magam is nagyothalló vagyok”
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Hallássérültek Világnapján nemcsak tárcavezetőként, hanem érintett emberként is megszólalt. A miniszter a közösségi oldalán tett bejegyzésében személyes vallomást osztott meg a nyilvánossággal.
Mint írta, ebben a témában nemcsak egészségügyi miniszterként, hanem érintett emberként is szeretne megszólalni. „Én magam is nagyothalló vagyok. Tudom, milyen az, amikor egy beszélgetésből kimarad egy mondat, amikor újra kell kérdezni valamit, vagy amikor egy zajos környezetben sokkal több figyelemre és energiára van szükség ahhoz, ami mások számára magától értetődő” – fogalmazott.
A miniszter kiemelte, hogy a hallássérülés sokféle lehet, és minden ember története más, ugyanakkor van valami, ami közös: „senkinek nem szabad hátrányba kerülnie azért, mert másképp hall”. Hangsúlyozta, egészségügyi miniszterként azon dolgozik, hogy az egészségügyben és a mindennapi életben is egyre természetesebb legyen az akadálymentes kommunikáció, a megfelelő segítséghez való hozzáférés és az emberi méltóság tisztelete.
Hegedűs Zsolt köszönetet mondott a hallássérült embereknek, családjaiknak, a szakembereknek, a civil közösségeknek és mindazoknak, akik nap mint nap tesznek egy befogadóbb világért. Végezetül arra kérte a nyilvánosságot, hogy figyeljünk egymásra – akkor is, ha ehhez néha egy kicsit másképp kell kommunikálnunk.