Sokkoló magyar mellrákadat: már a fiatalabb nőket sem kíméli a betegség
Magyarországon évente több mint nyolcezer új mellrákos esetet diagnosztizálnak, miközben az ingyenes mammográfiás szűrésen a jogosult nőknek még a fele sem vesz részt. A betegség egyre fiatalabb korban is megjelenik: 2023-ban 874, 45 év alatti nőnél fedezték fel az emlőrákot. A szakemberek szerint indokolt lehet szélesebb korosztályra bővíteni a szűrés korhatárát.
A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint a 45 év alatti betegek száma meghaladja a 800 főt – mondta Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója egy, a mellrák elleni küzdelemmel kapcsolatban tartott eseményen. Az Európai Rákinformációs Rendszer 2022-es becslései szerint az Európai Unióban az újonnan diagnosztizált emlőrákos nők 11 százaléka a 20–44 éves korosztályból került ki. Magyarországon 2023-ban az új betegek 10,5 százaléka, összesen 874 nő volt 45 év alatti.
Egy 2025-ben készült reprezentatív felmérésben a válaszadóknak mindössze 57 százaléka tudta, hogy a mellrák fiatalabb korban is kialakulhat. A 39 év alatti válaszadóknak csupán 52 százaléka értett egyet azzal, hogy a rendszeres mell-önvizsgálat fontos a korai felismerésben, és mindössze 21 százalékuk végzett rendszeresen önvizsgálatot.
Magyarországon a szervezett népegészségügyi emlőszűrés a 45–65 év közötti, tünetmentes nőket célozza, őket kétévente hívják mammográfiás vizsgálatra. Egy friss, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatain alapuló vizsgálat szerint azoknál, akiknél a szűrés során fedezték fel az emlőrákot, a kezelés kezdetén ismert szervi áttét aránya 3,7 százalék volt, a két éven belül nem szűrt csoportban ugyanez 14,4 százalék. Az egy- és hároméves halálozás is alacsonyabb volt a szűréssel diagnosztizált betegek körében.
A Nemzeti Rákregiszter szerint 2023-ban 8313 új esetet regisztráltak, ami százezer nőre vetítve 167 új megbetegedést jelent. Az OECD 2025-ös összehasonlítása szerint Magyarországon az 50–69 év közötti nőknek mindössze 48 százaléka vett részt mammográfiás szűrésen az előző két évben, ami elmarad az OECD 55 százalékos átlagától.
Dank Magdolna hozzátette: mivel a betegség egyre fiatalabb korban jelentkezik, indokolt lenne a szűrővizsgálatot a 40–70 éves korcsoport számára biztosítani. A népegészségügyi szűrőprogramok felülvizsgálatára Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter felhatalmazást kapott. Egy augusztusi Magyar Közlöny szerint teljesen átvilágítják a szervezett népegészségügyi szűrések rendszerét, a cél az eredményesség, a hozzáférés és a költséghatékonyság javítása. Az egészségügyi miniszternek 2026. december 31-ig kell előterjesztést készítenie a 2027–2030 közötti intézkedési tervről.
Tóth Krisztina, az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület alelnöke szerint sok tévhit kering a mammográfiás vizsgálatról, például hogy nagy sugárterheléssel jár. Elmondta: az emlőrákszűrés során elszenvedett sugárterhelés akkora, mint egy Budapest–New York repülőút során. Tóth Krisztina maga is érintett beteg, nála a mellrák kialakulása után csontáttétet diagnosztizáltak, és kilenc és fél éve él csontáttéttel.
A megelőzés és a genetikai érintettség a fiatalabb generációkat is érinti. Sydney van den Bosch saját családi érintettsége és BRCA-génmutációja miatt a kétoldali masztektómia mellett döntött. „Az én utam az, hogy ne kelljen félelemben élnem, és a BRCA-génmutáció hordozása miatt a kétoldali masztektómia mellett döntöttem” – mondta. Hangsúlyozta, hogy mindenki dönthet másképp, számára ez a lépés hozta el a megnyugvást, és visszaadta a saját élete feletti kontrollt.
Tóth Krisztina egy kutatást is említett, amely azt vizsgálta, miért nem mennek el a magyar nők az ingyenes mammográfiás vizsgálatra. A felmérés az időpontfoglalás nehézségeire hívta fel a figyelmet. Kritikaként fogalmazta meg, hogy a postai úton kiküldött papíralapú meghívó nem 21. századi módszer. Szólt arról is, hogy sokan korábbi kellemetlen tapasztalataik miatt halogatják a vizsgálatot, de a mai modern gépekkel a vizsgálat már egyáltalán nem fáj.
Dank Magdolna az Economx kérdésére válaszolva elmondta, hogy szélesebb szakmai egyeztetést kezdeményezett arról, milyen helyreállító és kockázatcsökkentő műtéteket indokolt közfinanszírozásban biztosítani a masztektómián áteső, illetve örökletes emlőrákkockázattal élő nők esetében. Az intézet a NEAK-ot és több szakmai kollégiumi tagozatot is megkeresett. Első becslésük szerint évente 200–300 nő lehet érintett. A számításoknál a hosszú távú képalkotó ellenőrzések, a rekonstrukció, a pszichés támogatás és az életminőség szempontjait is figyelembe vennék, bevonva a betegszervezeteket és az OOI pszichológiai munkacsoportját is.