Autópályák, kaszinók, dohány: embert keresnek a döntésekre

by T Gergely
Autópályák, kaszinók, dohány: embert keresnek a döntésekre

Nyílt pályázaton keresik a Nemzeti Koncessziós Iroda új elnökét

Nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKOI) új elnökét – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán. A pályázatok benyújtásának határideje október 20.

Az NKOI felel az állami koncessziókkal kapcsolatos szakmai előkészítésért és koordinációért, valamint részt vesz az egységes kormányzati koncessziós politika kialakításában. A tájékoztatás szerint a tisztség betöltéséről – a formai és tartalmi feltételeknek megfelelő pályázatok előszűrését és a személyes meghallgatásokat követően – várhatóan november végéig dönt az NKOI irányítását ellátó közlekedési és beruházási miniszter.

Az új elnök feladatai

Az új elnök feladatai közé tartozik többek között a reptéri vasúti kapcsolat koncessziós eljárásának lebonyolítása, továbbá az autópálya-, a dohány- és a kaszinókoncessziók felülvizsgálata. A miniszter szerint az új vezető egyaránt felel majd a korábbi visszaélések feltárásáért, valamint az új, a közérdeket szolgáló koncessziós eljárások előkészítéséért és lebonyolításáért.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy hatalmas feladatról van szó, amelynek végrehajtására csak akkor van esély, ha a legalkalmasabb ember kerül a pozícióba. Ezért döntöttek a teljesen nyílt pályázat mellett, amelyen bárki elindulhat, akinek megvan a megfelelő végzettsége és vezetői tapasztalata.

A koncesszió nem a mutyi szinonimája

A miniszter megfogalmazása szerint a koncesszió az elmúlt években egyet jelentett a gyanús ügyletekkel, elég csak a dohánykoncesszióra vagy az autópálya-koncesszióra gondolni. Az új kormány ebben is teljesen új fejezetet kíván nyitni: a cél, hogy a koncessziós eljárások minden esetben az adófizetők érdekeit szolgálják, és a koncesszió ne a mutyi szinonimája legyen – hangsúlyozta.

„Mi nem füstös szobákban akarjuk eldönteni, hogy ki kerüljön ebbe a fontos pozícióba, hanem annak örülnénk, ha sokan pályáznának, és erős verseny lenne. Ezért arra biztatunk mindenkit, aki érez magában ambíciót és tehetséget, hogy adja be a jelentkezését” – fogalmazott Vitézy Dávid.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz