Matolcsy György távol maradt, ügyvédje szerint bővíthetik a gyanúsítást
A Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság csütörtöki ülésén Matolcsy György nem jelent meg, helyette ügyvédje, Bátki Pál küldött írásos nyilatkozatot, amelyet Csőszi Attila bizottsági elnök teljes egészében felolvasott.
A nyilatkozat szerint Matolcsy György büntetés-végrehajtási intézetben van, él a hallgatás jogával, érdemi választ nem ad, maga ellen sem vall. Az ügyvéd közölte: a nyomozási bíró szóban jelezte neki, hogy Matolcsy György esetében a gyanúsítás bővítése várható, ezért is indokolható az előzetes letartóztatás. Bátki Pál kérte, hogy a bizottság tartózkodjon a bűnösséget sugalló kifejezésektől, és sérelmezte, hogy egy letartóztatott ember fegyveres rendőrök társaságában történő nyilvános bemutatása sérti az ártatlanság vélelmét. Matolcsy György a meghallgatást csak zárt körben, közvetítés nélkül vállalná.
Csőszi Attila ezután az ügyészséghez fordult. Kiss Árpád főügyész tájékoztatása szerint nincs törvényi kötelezettség a személyes meghallgatásra, ugyanakkor távmeghallgatással megvalósulhat a volt jegybankelnök meghallgatása. A bizottság ezután arról vitatkozott, hogyan hallgassák meg Matolcsy Györgyöt, akit gyanúsítottként nem kötelezhetnek vallomásra. Tuzson Bence szerint ha a bizottság a büntetőeljárás és a kényszerintézkedés ellenére meghallgatná, a volt jegybankelnök még Strasbourgban is nyerne. A képviselők végül megszavazták, hogy a bizottság megkeresi az érintett szolgálatokat, bv-szerveket és az ügyvédet, milyen feltételekkel lehetne meghallgatni Matolcsy Györgyöt.
A bizottság ezután Varga Mihályt, a jegybank jelenlegi elnökét, korábbi nemzetgazdasági minisztert hallgatta meg. Varga Mihály elmondta: az MNB függetlensége garantált, nem kérhet és nem fogadhat el utasításokat a kormánytól és uniós szervektől, és a 2013-as jegybanktörvény benyújtásakor a kezdeményezésről nem tud bővebben nyilatkozni. Szerinte a társadalmi feladatú alapítványok más országokban is működnek, a 265 milliárdos vagyonátadásra a kormányzatnak nem volt beleszólása, a 2016-os módosítás pedig nem kormányzati kezdeményezés volt. Hozzátette: most már világos, hogy ez nem volt kellőképpen átgondolt módosítás. Az általa delegált felügyelőbizottsági tagok tizennégyszer jelezték, hogy takarékosabban kellene működniük az alapítványoknak, a 2023-ban előkészített, 2024-ben előterjesztett felügyeleti módosítás ellen azonban a jegybank akkori vezetése élesen tiltakozott.
Varga Mihály szerint több százmilliárd forintot sikerült visszaszerezni, többek között peres úton. Az ingatlanok miatt a jegybank több mint 55 milliárd forintos veszteséget szenvedett, az MNB saját tőkéje eltűnt, a veszteség eléri a 3200 milliárd forintot. Az MNB-székház felújításánál jelentős túlárazás történt, ezért büntetőfeljelentést és polgári peres eljárást is indítottak, utóbbiban 25 milliárd forintot próbálnak visszaszerezni. Varga Mihály közlése szerint a személyi döntésekkel nem értett egyet, de miniszterként nem mondott ellent a kormánynak, és nem emlékszik a tizenhárom évvel ezelőtti vitákra. Az alapítványok működésében az érdemi fordulat 2020-ban történt, a visszaélések ezt követően kezdődtek; 2021-től kezdte Matolcsy György egy vlogban támadni az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Varga Mihály azt is közölte, hogy nincs információja arról, hogy a pénzekből pártfinanszírozás történt volna, és sem neki, sem családjának nem volt részesedése az alapítványokban. Elmondta azt is, hogy 2025-ben ő tett feljelentést, amikor a tényadatok elérhetővé váltak számára.
A bizottság a következő ülésekre Windisch Lászlót, az ÁSZ jelenlegi elnökét, az MNB korábbi alelnökét, Balog Ádám korábbi MNB-alelnököt és Gyura Gábor főosztályvezetőt idézi be. Matolcsy György előzetes letartóztatását a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta, miután a Budai Központi Kerületi Bíróság október 23-án egy hónapra elrendelte azt jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt.