Portugáliában építhet akkugyárat a BYD
A kínai BYD egy portugáliai akkumulátorgyár létesítését mérlegeli, a lehetséges helyszínek között pedig ott van a Galp korábbi matosinhosi olajfinomítójának területe. A kínai autógyártó a portugál kormánnyal és az állami befektetési ügynökséggel is egyeztet, az ügyhöz közeli forrás szerint a projekt „elég jól halad”.
A kiszemelt helyszín a korábbi finomító mintegy 240 hektáros területén fekszik, amelyből száz hektárt átengedtek az önkormányzatnak, negyvenet a Portói Egyetem kampusza, további huszat pedig egy zöld park számára szántak. A fennmaradó terület továbbra sem rendelkezik meghatározott felhasználási móddal, de a helyszín egyik előnye a Leixões kikötője és a fő közlekedési útvonalak közelsége. További szempont lehet a Boticas közelében található Barroso lítiumbányája is, ahol a tervek szerint 2028-ban indulhat meg a kitermelés.
Matosinhos polgármestere, Luísa Salgueiro elismerte, hogy „a befektetés nagyon üdvözlendő projekt lenne”. A tervezett üzem egy ibériai akkumulátorgyártási központ része lehetne, amely a BYD Európában készülő autógyárait, köztük a Spanyolországban tervezett üzemet is elláthatná.
Az üzlet esélyesnek tűnik, mivel a portugál gazdasági miniszter korábban már beszélt egy kínai autógyártóval folytatott „gyümölcsöző párbeszédről”, bár a vállalat nevét nem árulta el. A beruházásról még nincs végleges döntés, a BYD sem jelentett be ilyet hivatalosan.
A hír magyar szempontból azért lehet érdekes, mert a kormányváltás óta a BYD szegedi üzeme továbbra is épül, miközben Magyarországon a beruházáshoz kapcsolódó állami támogatások egy része körül bizonytalanság van. A korábban ígért 70 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési csomag mellett a munkahelyteremtési támogatásról jelenleg nincs aláírt, hatályos szerződés, és a BYD hazai jelenléte a kínai tőkebefektetések megítéléséről szóló éles politikai vitákkal a kínai sajtóban is aggodalmat keltett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a BYD a szegedi beruházás helyett Portugáliát választotta volna.