Öt Tisza-tó sem pótolná a talajból hiányzó vizet
Ökológus, környezetpolitikai szakember és környezetmérnök vitatta meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, milyen strukturális és szemléletbeli változtatások szükségesek a kiszáradó Kárpát-medencében ahhoz, hogy maradjon vizünk. A november 5-i kerekasztal-beszélgetésen szóba kerültek a billenőpontok, a földalapú támogatási rendszer következményei és az új típusú növénykultúrák. Ugyanaznap az épületben jelentette be Gajdos László, Élő Környezetért Felelős Miniszter, hogy elkészült az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv.
Sivatagi hangyák és klímakatasztrófa
Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott Ökológia Kutatócsoportjának vezetője szerint a hosszú távú klímaváltozásnak a sivatagi hangyák bizonyosan örülnek, mi, emberek kevésbé. Az 1–10-ig terjedő skálán 8-asra értékelte a klímakatasztrófa mértékét. Dedák Dalma, a WWF környezetpolitikai szakértője borúlátóbb, 10/10-es osztályzata indoklásaként kijelentette: ha öt Tisza tavat építenénk, az sem tenné ki azt a vízmennyiséget, amennyi hiányzik a talajból. Komplett ökoszisztémák tűnnek el, és Magyarországon még nem fogták fel, micsoda katasztrófa szemtanúi vagyunk – mondta. Goda Zoltán, a vízszerzéssel és a körforgásos vízgazdálkodással foglalkozó szakember 9-es értékelést adott, mert szerinte valójában még nem tudjuk, mekkora a baj; ezt csak a billenőpontok bekövetkezése után lehet megítélni. Valószínű, hogy 2020 körül átléptünk egy ilyen pontot. Ami biztos: 500-800 milliméter csapadék hiányzik a hazai talajból.
Mitigáció helyett adaptáció
A beszélgetés a tájhasználatváltás köré összpontosult. Tölgyesi jelezte, ez nem mitigációt, kárcsökkentést kell hogy jelentsen, hanem adaptációt, mert a hiányzó vízmennyiséget soha nem fogjuk tudni visszapótolni. Az ökológus szerint rövid úton csökkenni fog a mezőgazdasági termelés Magyarországon, és a vízigényes haszonnövényektől el kell búcsúznunk; egy sor zöldség mellett ide tartozik a kukorica és a burgonya is. A korábbi átállást az EU földalapú támogatási rendszere odázta el, amely a művelt terület nagysága alapján fizet, és a nagy, egybefüggő szántóföldeknek kedvez. Dedák Dalma felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unióban egyedül Dániában magasabb a szántók aránya a mezőgazdaságban, Magyarországon ez 85 százalék. Nagyobb hozzáadott értékű kultúrákra, például kertészeti kultúrára van szükség, pozitív ösztönzőkkel és jelentős forrásokkal, mert a vízbarát mezőgazdaság időtálló befektetés.
Lyukas vödör és csatornák
Goda Zoltán szerint ha Magyarországot egy lyukas vödörhöz hasonlítjuk, amelynek orrán-száján ömlik ki a víz, a tájhasználatváltás lehet az egyik legjobb ragtapasz. A jelenlegi földterület-használat helyett új, célszerűbb használatot kell kigondolni, amely nem a földek aranykorona-minősítésén alapul. Megjegyezte, a csatornahálózat, amely jelenleg a víz levezetését szolgálja a földekről, hosszabb, mint a hazai közúthálózat; ha ezekben meg tudnánk tartani a vizet, már elindulnánk a megoldás felé.
Magánérdek és közérdek
A résztvevők a magánérdek és a közérdek viszonyáról is gondolkodtak. Dedák Dalma szerint a közérdek mindig a magánérdek felett áll; ha a vízmegtartás következményeként egy településen víz alá kerül a pince, azt el kell viselni, és kártalanítani kell a tulajdonost. Tölgyesi felvetette, hogy a Homokhátságon zajló magáncélú fakitermelés sok esetben még a tulajdonos számára is veszteséges, miközben közérdeket sért, mivel a fák jelenléte nagy párologtatással jár. Ez a gyakorlat már az államtitkárság asztalán van, és a kormányzat nyitott a változtatásra. Goda Zoltán első körben az állami és önkormányzati tulajdonban lévő hullámtéri, ártéri területeket vizsgálná át, ahol egy felmérés szerint mintegy 2,5 köbkilométer víz tárolható el. Dedák Dalma nem egy központi módszertani sorvezetőben hisz, hanem sok apró megoldásban; kipróbálná, mi történik, ha a Dráván és a Tiszán megszüntetnék a kereskedelmi hajózást, így szükségtelenné válnának a mederszabályozó építmények, és a folyó maga alakítaná a medrét.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a klímaalkalmazkodás, a teljesen újszerű tájhasználat és a víz tájban való megtartása jelenthet kiutat a változó klimatikus viszonyok közepette.
