Ezt rontja el a legtöbb magyar Oszkó Péter szerint

by T Gergely
Ezt rontja el a legtöbb magyar Oszkó Péter szerint

Oszkó Péter: a magyarok rossz szerkezetben tartják a megtakarításaikat

A magyar háztartások jelentős része készpénzben és bankbetétekben tartja a pénzét, esetleg állampapírban – ez azonban alig profitál a magyar gazdaságnak. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, az O3 Partners vezérigazgatója szerint inkább a részvények felé kellene fordulni. Mindezt a GKI Gazdaságkutató Zrt. „Magyar gazdaság 2030 – Versenyképesség beindítva” című keddi konferenciáján fejtette ki.

Oszkó Péter szerint Európában, így Magyarországon is úgy fektetik be az emberek a pénzüket, hogy abból az itteni gazdaságok alig profitálnak. A magyarok gyakorlatilag két dolgot tesznek a pénzükkel: vagy ázsiai termékeket vásárolnak belőle, vagy amerikai részvényekbe fektetnek.

A volt pénzügyminiszter szerint a magyar államnak, illetve a kormánynak alapvetően két feladata van: tartsa a költségvetési fegyelmet és vezesse be az eurót. Ha ezt sikerül meglépni, az első körben elegendő lehet a részükről.

Sok készpénz, kevés részvény

Az Egyesült Államok és Európa összehasonlításában Oszkó Péter rámutatott: nálunk jóval többet takarítanak meg a háztartások, de ezt nem jól használják, kevesebb kockázatot vállalnak, a vagyoni helyzetük viszont emiatt elmarad az amerikaiakétól. Az amerikaiak ugyanis befektetéseikkel a saját gazdaságukat támogatják.

A gazdaságfinanszírozás másik akadálya maga az állam. A magyar államháztartás kiadása a GDP 47,3 százalékát teszi ki. Ez alapján elvárható lenne, hogy az állam oldja meg a gazdaság problémáit, ám a pénz újraelosztása nem eléggé hatékony – mutatott rá Oszkó Péter, hozzátéve: magas az elvonás, gyenge a hatásfok.

Magyarországon az állam legnagyobb hitelezője a lakosság. A GDP-hez mérten a magyar háztartások nettó vagyona 117 százalék, ami 122 ezer milliárd forintot jelent. Ennek jelentős része készpénz (7 ezer milliárd forint) és bankbetét (20 ezer milliárd forint), tehát szinte hozam és gazdaságfinanszírozási hatás nélküli. Sokan természetesen kötvényekbe is fektetnek, ennek lenne helye a tőkepiacon, itt viszont az a probléma, hogy a pénzt nem megfelelően költik el.

Tőzsdei részvényben mindössze 4 ezer milliárd forintnyi összeget tartanak a magyarok, pedig ez lenne az, ami közvetlenül visszaforoghatna a magyar gazdaságba.

Az államnak a lakossági megtakarítások felé kell fordulnia

Az államnak a következő időszakban törekednie kell arra, hogy hatékonyan forgassa vissza a tőkét a gazdaságba. A költségvetésnek nincs kellő mozgástere, és az uniós források is végesek, így a lakossági megtakarítások felé kell fordulni, ezeket kell valahogy a gazdasági körforgásba bevonni. Ehhez bizalom, megfelelő szabályozás és olyan környezet kell, amelyben a lakosság számára is vonzóbbá válnak ezek a lehetőségek.

Ha a magyar gazdaság is hajlandó lenne kockázatot vállalni, hasonlót, mint az amerikaiak, akkor elkezdenék finanszírozni a magyar gazdaságot – ez esetben az uniós források már csak szépségtapaszok lennének.

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának reakciója

Az Oszkó Péter által elmondottakra reflektált Tóth Tibor, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is a konferencián. Ő is megjegyezte: ha a magyarok csak a megtakarításuk 5 százalékát fektették volna magyar értékpapírokba, akkor hétezer milliárd forint hozamot érhettek volna el. Vannak tehát megtakarítások itthon, csak rossz a szerkezetük.

A vállalkozók üzenete a kormánynak

A konferencián a kormánynak üzentek a vállalkozók is. A VOSZ azt javasolja, hogy a jogszabályalkotás területén legyen egy minimum: 30 nap az egyeztetésre, 90 nap a felkészülésre a döntések után, év közben pedig ne legyenek adóváltoztatások. Erről Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke számolt be. A VOSZ kiszámítható pályát szeretne a kormánytól – ez az elvárásuk.

Gerendás János, az MFB elnök-vezérigazgatója előadásában a Fejlesztési Bank következő időszakáról beszélt. Elmondása szerint célzottabban szeretnék elkölteni a rendelkezésre álló keretösszegeket, és ebben a vállalkozásoknak is jelentős szerepet szánnak.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz