Simor András szerint Matolcsy György felbujtó lehetett az Erste-ügyben
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke érdekesnek nevezte Matolcsy György gyanúsítotti kihallgatásának hírét. A volt jegybankelnök szerint azokon a jegybanki megbeszéléseken, ahol az Erste Bank magyarországi vezetője, Jelasity Radován irányába fenyegető mondatok hangzottak el, Matolcsy György nem volt jelen.
Simor András elmondta, hogy azt a személyt, aki megfenyegette az Erste vezetőjét az ő személye és kritikája miatt, személyesen nem ismeri.
A 2007 és 2013 között hivatalban lévő korábbi jegybankelnök felidézte, hogy 2023-ban egy cikkben bírálta a jegybank monetáris politikáját. Mint mondta, néhány hónappal korábban Matolcsy György a sorozatos kamatemelések után kiállt a nyilvánosság elé, és kijelentette, hogy az MNB felhagy a kamatemelésekkel.
Simor szerint ezzel elindult a spekuláció a forint ellen, ezután pedig 5 százalékkal kellett megemelni az alapkamatot. Állítása szerint csupán annyit írt a cikkben, hogy ez a hibás jegybanki döntés vezetett egy kisebb árfolyamválsághoz Magyarországon.
Az akkori cikkében Simor arról írt, hogy ha az MNB megfelelően járt volna el, elkerülhető lett volna a forint összeomlása és az infláció elszabadulása.
Simor András úgy véli, hogy ettől a cikktől Matolcsy György haragra gerjedt, ezután pedig nem sokkal behívták az Erste vezetőjét a jegybankhoz, és azt mondták neki: ha nem távolítják el Simort az Erste felügyelőbizottságából, akkor sok baja lesz a banknak Magyarországon.
A volt jegybankelnök szerint a mai hír azt sugallja, hogy a nyomozás arra a következtetésre juthatott, hogy Matolcsy György felbujtó szerepet játszhatott ebben az ügyben.
A Nemzeti Nyomozó Iroda kedden gyanúsítottként hallgatta ki Matolcsy Györgyöt és hat másik embert az MNB új vezetésének feljelentése nyomán. A kihallgatott személyeket hivatali visszaéléssel gyanúsítják, az érintetteknél házkutatást tartottak, és adatokat mentettek le mobileszközeikről.
Matolcsy György kedden a YouTube-csatornáján közzétett videójában hamis mesének nevezte az ügyet, amely szerinte tényszerűen nem állja meg a helyét. Az MNB korábbi elnöke azt mondta, ha volt is ilyen találkozó, arról nem volt tudomása, ezért nem adhatott utasítást fenyegetésre. Szerinte az intézmény működési rendje alapján is elképzelhetetlen, hogy a pénzügyi felügyeletért felelős korábbi alelnök bárkire nyomást gyakorolt volna. Erre szerinte az is utal, hogy az Erste vezetői maguk sem tettek feljelentést az ügyben.