Közkedvelt konzervet vont vissza a fogyasztóvédelem

by T Gergely

Közkedvelt konzervet hívott vissza a fogyasztóvédelem

Káros vegyi anyag, biszfenol A kioldódása miatt hívnak vissza a hazai boltokból Kínából származó bambuszrügykonzerveket. A hatóság jelzését követően a forgalmazók megkezdték a kifogásolt tételek kivonását a piacról.

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén keresztül érkezett tájékoztatás szerint hatósági ellenőrzés során biszfenol A (BPA) kioldódását mutatták ki Kínából származó, konzervdobozos bambuszrügyeknél. A termékekből egy holland forgalmazón keresztül több magyarországi vállalkozáshoz is szállítottak.

A bejelentést követően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság felvette a kapcsolatot az érintett hazai cégekkel. A vállalkozások a hatósággal szorosan együttműködve, saját hatáskörben kezdték meg a szükséges lépések végrehajtását: gondoskodnak a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonásáról, valamint a fogyasztókhoz már eljutott termékek visszahívásáról.

A biszfenol A élelmiszerekbe és italokba történő kioldódása komoly egészségügyi kockázatot jelent, a vegyület ugyanis a szervezetbe jutva bizonyítottan károsítja mind a hormon-, mind pedig az immunrendszer működését.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz