Brüsszel a Roszatom kiszorítására készül Paks II.-ből?
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) hétfői közleményében azt állította, hogy az Európai Bizottság vezetése lejárató kampányt indított a Roszatom és a Paks II. atomerőmű ellen, hogy Magyarország feladja a nukleáris együttműködést az orosz állami vállalattal.
A közlemény szerint a kampány fő eszköze a Politico Europe, amelyet az SZVR Brüsszel által ellenőrzött lapként említ. Az orosz hírszerzés azt állítja, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke feladatot adott munkatársainak annak elérésére, hogy Magyar Péter kormánya hagyjon fel az Oroszországgal folytatott, békés célú atomenergia-együttműködéssel.
Az SZVR szerint a bizottsági elnök arra számít, hogy az orosz állami cég kiszorítása után egy nyugati vállalat veheti át annak helyét a beruházásban, és ezért megfelelő jutalomra számíthat. Az orosz hírszerzés úgy fogalmazott, hogy az uniós vezetés figyelmen kívül hagyja a magyarok véleményét és érdekeit, ezzel választás elé állítva Magyarországot: enged a Brüsszel által gerjesztett információs felhajtásnak, vagy kiáll saját polgárai érdekei mellett.
Állításuk szerint előbbi esetben Magyarország elesne egy megbízható áramtermelő forrástól. A közleményben azt is írták, hogy az európai tisztviselők nyíltan elismerik, hogy az európai gyártók nem képesek tisztességes versenyre a Roszatommal a nukleáris energiapiacon.