Figyelmeztet a szakértő: az óraátállítás teljesen kicsinálja az alvásminőségünket
A közelgő óraátállítás rendszerszintű alvásromlást hozhat a szakértő szerint, a kérdés ugyanis messze túlmutat a „nyerünk vagy veszítünk egy órát” felszínes közhelyén. A Magyar Alvás Szövetség elnöke, G. Németh György legfrissebb közleményében arról beszélt, hogy bár a közvélemény a téli időszámításra való áttérést a hosszabb alvásidő miatt gyakran pozitívumként éli meg, a klinikai tapasztalatok sokkal árnyaltabb képet mutatnak.
Az igazi kockázat az átállást követő hetekben jelentkezik
Az átállást követő hetekben az óra visszaállításával hirtelen bezuhan a délutáni sötétség. A kevesebb természetes fény felerősíti a szezonális affektív zavar tüneteit, miközben a humán cirkadián rendszer akár hetekig is lemaradásban lehet.
A szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy ez a cirkadián sokkhatás egy eleve instabil és sérülékeny alapállapotban éri a hazai lakosságot. A Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató ötéves, követéses vizsgálatának adatai ugyanis rendszerszintű alvásminőség-romlást mutatnak Magyarországon, ahol a kritikus tényező nem a kevés alvásidő, hanem a makroszerkezeti alvásminőség összeomlása.
Így enyhíthető a sokkhatás
A szakemberek szerint a sokkszerű egyórás ugrás enyhíthető, ha az átállást megelőző két-három napban a lefekvési és ébredési időt tizenöt-húsz perccel későbbre csúsztatjuk. Az átállás utáni napokon, az ébredést követő első órában javasolt mielőbb természetes fényre menni, és elalvásnál szigorúan kerülni kell a magas lux és kék fényt kibocsátó eszközök használatát, mivel ezek ebben a labilis időszakban fokozottan erősítik az alvás fragmentációját.