Bombariadó miatt szakította meg útját és szállt le Ferihegyen egy Wizz Air-járat
Bombafenyegetést kapott a Londonból Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely emiatt megszakította eredeti útvonalát, és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kért leszállási lehetőséget – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, a NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, ezért perceken belül a levegőbe emelkedett a Magyar Honvédség Gripenje, és biztosította az utasszállító biztonságos leszállását Budapesten.
Ruszin-Szendi kiemelte, a vadászgép az akciót követően visszatért a kecskeméti bázisra, a további intézkedéseket pedig a rendőrség vette át.
A Wizz Air megerősítette a fenyegetést
A Wizz Air hétfő délután közleményben számolt be a történtekről, egyben megerősítették a bombafenyegetést. Kiemelték: a repülőgép az utasok és a személyzet biztonsága érdekében, a vonatkozó biztonsági előírásoknak megfelelően leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd az erre kijelölt állóhelyre gurult.
Az illetékes hatóságok elvégezték a repülőgép és az utasok szükséges biztonsági átvizsgálását, amelynek során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. A repülőgépet az induláshoz kijelölt állóhelyre vontatják, az utasok pedig az ismételt biztonsági ellenőrzést követően a terminálban várakoznak. A járat az új személyzet rendelkezésre állását követően folytathatja útját Szófiába.
„A Wizz Air az eljárás során mindenben együttműködött az illetékes hatóságokkal. Az utasok és a személyzet biztonsága a légitársaság számára minden körülmények között a legfontosabb szempont, ezért minden fenyegetést a legnagyobb körültekintéssel, a vonatkozó biztonsági eljárások szerint kezel. A légitársaság köszöni utasai türelmét és együttműködését” – tették hozzá.