Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke

by T Gergely
Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke

Sonnevend Pál lett az Alkotmánybíróság új elnöke

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság elnökévé a testület hétfői teljes ülése. Az új Ab-elnök megválasztásával azonnal hivatalba lépett, elnöki megbízatása három évre szól.

Az Alkotmánybíróság tájékoztatása szerint az új elnök pályázatában a legfontosabb feladatai közé sorolta az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését és a kapcsolatok újjáépítését az európai testvérintézményekkel.

A grémium friss vezetője az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja, aki július végén került az alkotmánybírák sorába. Akkor a parlamenti képviselők 138 igen szavazattal választották meg az Ab új tagjának, miután a szakbizottság is rábólintott. Sonnevend a fideszes Hende Csaba helyét vette át, aki volt honvédelmi miniszter, korábban pedig MDF-es képviselő is volt a parlamentben.

Sonnevend Pál 1995-ben végzett az ELTE ÁJK-n, PhD fokozatát Németországban, a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen szerezte. 2017 óta az ELTE egyetemi tanára és a Nemzetközi és Európai Közjogi Tanszék vezetője. 1997 és 2000 között az Alkotmánybíróságon Sólyom László volt államfő tanácsadójaként dolgozott, 2000-től 2010-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök munkáját segítette alkotmányjogi tanácsadóként, később az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként. 2010 és 2019 között az ELTE ÁJK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, 2019-től 2025-ig dékánja volt. A göttingeni Georg-August Egyetem 2025-ben díszdoktorává fogadta.

Related Posts

Leave a Comment

Ez a platform nem kínál befektetési vagy pénzügyi tanácsokat. Az információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Forint Fókusz