Nyilvánosságra hozták a CATL-beruházás szándéknyilatkozatát
Nyilvánosságra hozta a kormány a kínai CATL akkumulátorgyár és a 2022 augusztusában hivatalban lévő kormány között megkötött beruházási szándéknyilatkozatot. A dokumentumot Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára, debreceni országgyűlési képviselő tette közzé.
A szándéknyilatkozatban 13 évig tartó, 80 százalékos társaságiadó-csökkentés szerepel az Európai Unió jóváhagyásának esetén, valamint közvetlen pénzügyi támogatás, amelyet a dokumentum szó szerint „VIP készpénztámogatásként” (VIP cash grant) említ. A szöveg következetesen VIP-státuszként hivatkozik a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra.
Kedvezmények sora a dokumentumban
A nyilvánosságra hozott irat szerint a magyar kormány vállalta, hogy aktívan keresi a lehetőséget a CATL lehető legnagyobb mértékű támogatására, és a szabályok kialakításakor igyekszik megfelelni az akkumulátoripar igényeinek, amelynek alakításában a CATL is részt vehet.
A dokumentum rögzíti, hogy az innovációs projektek vissza nem térítendő készpénztámogatása legfeljebb a beruházás költségének 25 százalékáig terjedhet, az innovációs költségek bizonyos százaléka levonható a társasági adóból, a helyi iparűzési adóból és az innovációs hozzájárulásból, további innovációs beruházásokkal pedig csökkenthető a helyi iparűzési adó.
A dokumentumban szerepel továbbá 15 millió euró, akkori árfolyamon 6 milliárd forint további adókedvezmény legfeljebb hatéves időtartamra a társasági adó terhére energiahatékonysági beruházás esetén; az adott évben üzembe helyezett beruházások után teljes vagy részleges helyi iparűzési adókedvezmény az önkormányzat által választható formában; a képzési költségek 50 százalékos támogatása legfeljebb 2 millió euró, akkori árfolyamon 800 millió forint erejéig, legfeljebb kétéves időtartamban; valamint hogy a CATL ezeknek nem megfeleltethető költségeihez az önkormányzat legfeljebb 200 ezer euró, akkori árfolyamon 80 millió forint rendkívüli támogatást nyújthat.
A kormány azt is vállalta, hogy további uniós támogatások megszerzésében is segíti a CATL-t, és biztosítja, hogy a konzulátusok, valamint az illetékes magyar bevándorlási és munkaügyi hatóságok kiemelt prioritással kezeljék a CATL akkumulátorgyár és beszállítói által a beruházási projekten dolgozó alkalmazottak vízum- és munkavállalási engedélykérelmeit.
Az önkormányzat pontosított
Debrecen önkormányzata szükségesnek tartotta, hogy a megjelent információkra tekintettel pontosítsa a rá vonatkozó információkat. Közleményük szerint a helyi iparűzési adókedvezmény lehetőségének említése a szándéknyilatkozatban nem jelenti azt, hogy Debrecen ilyen kedvezményt biztosított volna. Az önkormányzat és a városvezetés sem a befektetési tárgyalások során, sem azt követően nem tett olyan nyilatkozatot, amely bármilyen kedvezményre irányult volna az önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek vonatkozásában.
A helyi adókról szóló hatályos önkormányzati rendelet nem tartalmaz innovációs költséghez kapcsolódó adócsökkentési lehetőséget sem a CATL, sem más vállalkozások számára. Az innovációs és egyéb beruházásokhoz kapcsolódó helyi iparűzésiadó-kedvezmény országos törvényi lehetőségre utal, amely alapján a helyi önkormányzat dönthet beruházási adókedvezmény bevezetéséről, Debrecen közgyűlése azonban ilyen rendeleti szabályt nem alkotott.
A jelenleg érvényes szabályok a kis- és középvállalkozásokat segítik 2,5 millió forintos adóalapig biztosított adómentességgel, valamint a háziorvos vállalkozókat 40 millió forintos adóalapig járó 50 százalékos adókedvezménnyel. Az önkormányzat sem a CATL-nek, sem más munkahelyteremtő beruházást megvalósító vállalkozásnak nem biztosított egyedi helyi adókedvezményt, és a jövőben sem kíván ilyet biztosítani.
Nőttek az iparűzésiadó-bevételek
2014 és 2025 között 10,7 milliárd forintról közel 40 milliárd forintra nőtt, csaknem megnégyszereződött a város iparűzésiadó-bevétele. A város iparűzésiadó-bevételét egyetlen elvonás csökkenti, az Orbán-kormány által bevezetett és a Tisza-kormány által továbbra is fenntartott szolidaritási hozzájárulás. 2026-ban 12 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kell megfizetnie Debrecen önkormányzatának, az utolsó részletet október 15-ig, hozzávetőlegesen 4,5 milliárd forintot.
A város álláspontja szerint az itt keletkező bevételeknek helyben kellene maradniuk. A Megyei Jogú Városok Szövetségének legutóbbi egyeztetésén a megyei jogú városok is a szolidaritási hozzájárulás jelentős csökkentését kérték, és azt javasolták, hogy annak mértéke 2027-ben legfeljebb az előző évi helyi iparűzésiadó-bevétel 15 százaléka legyen.