Heves bírálatok a vagyonadó bevezetése miatt
Alig néhány óra választja el az országot attól, hogy kiderüljön, mennyi pénzből gazdálkodhat jövőre, a költségvetés körüli küzdelmek azonban már a vagyonadó bejelentésének pillanatában megkezdődtek. Heves bírálatok érték a Kármán András vezette Pénzügyminisztériumot, holott az új adónem már a Tisza Párt választási programjában is szerepelt, így annak bevezetése nem okozhatott meglepetést.
A program adócsökkentési fejezetében az igazságos közteherviselés jegyében többek között az szerepelt, hogy a minimálbér adóját 15 százalékról 9 százalékra csökkentik, az egymilliárd forint feletti vagyonokra pedig 1 százalékos vagyonadót vezetnek be. Rögzítették azt is, hogy a bevételi oldalt a milliárdosok vagyonadója több száz milliárd forinttal gyarapítja majd, és konkretizálták, hogy az egymilliárd forint feletti vagyonrésszel rendelkezőknek évi 1 százalékos vagyonadót kell fizetniük.
Jellemző, hogy bár már öt napja véget ért a vagyonadóról zajló társadalmi egyeztetés, a kormányzat részéről nem hallani arról, hogy bármit is változtatnának a szabályokon. Kármán András szakminiszter a parlamenti felszólalásában leszögezte, óvatos becslésük szerint az adó évi mintegy 200 milliárd forint bevételt hoz majd, és ez az intézkedés nyújt fedezetet a mediánbér alatt kereső sok százezer munkavállalót támogató adójóváíráshoz. A tárcavezető szerint a társadalmi egyeztetés tapasztalatai alapján hamarosan véglegesítik a jogszabályt és benyújtják a parlament elé. Mivel az eredeti szinthez képest nem változott a remélt 200 milliárdos adóbevétel, feltételezhető, hogy a kormányzat nem kíván változtatni az eredeti feltételeken. A kiskapuk tehát be lesznek zárva – hangsúlyozta Kármán András.
A vagyonadó a gyakorlatban általában a jachtokat célozza, ám a termelő vállalatokat találja el, és nem tesz érdemi különbséget a százmilliárdos értékpapír-portfólió és a százmilliárdos működő vállalkozás között – mutatott rá Sebestyén Géza matematikus-közgazdász. Az egyetemi docens szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy abszolút nem biztos, hogy az érintett be tudja fizetni az adót, mivel egy vállalkozó vagyonának nagy része gyárban, technológiában, készletekben, márkanévben és a jövőbeli nyereségekben áll, az adót viszont készpénzben kell megfizetni. Úgy látja, egy ilyen lépés nem csak a tulajdonost, de a vállalat alkalmazottait is negatívan érinti, komoly elbocsátásokat és akár jelentős munkanélküliséget is hozhat. További problémaként azonosította, hogy egy vállalat piaci vagy tőzsdei értéke akár egy buborék miatt is lehet jóval a valós értéke feletti, így az 1 százalékos adó a valós értéknek jóval nagyobb része lesz. Mindezek miatt a céges vagyont nem vonná vagyonadó alá, és fontosnak tartaná a cégérték simítását, valamint egy munkaerőpiaci stratégia kidolgozását az elveszett munkahelyek pótlására.
Még a múlt héten több mint tíz, a hazai gazdaság meghatározó szereplőit képviselő szakmai szervezet adott ki közös álláspontot, amely szerint a jelentős adminisztratív terhekkel járó, tervezett vagyonadó hosszú távú fenntarthatósága a nemzetközi tapasztalatok alapján is megkérdőjelezhető. A Joint Venture Szövetség javasolja, hogy a szabályozás tegye lehetővé a beruházások, az energiahatékonysági és digitalizációs fejlesztések, a k+f tevékenység, a munkavállalói képzések, valamint a közhasznú nonprofit szervezeteknek nyújtott támogatások adóból történő valamilyen mértékű levonását. A szervezetek harmadik adókulcs bevezetését javasolják az 1-5 milliárd forint közötti vagyonokra, mérsékelt 0,3-0,5 százalékos adókulccsal, és külön figyelmet igényelnek a tőzsdei, tőzsdére igyekvő, illetve a fiatal növekvő cégek kezelése is.